177. A HÉTRÕL

Nagyvásár és szüret. Ezek lettek volna a hét eseményei.

A nagyvásár eredménye néhány siránkozó reminiszcencia a régi jó idõkbõl, s bizony-bizony a szüret eredménye se sokkal több.

A nagyvásárral majdnem úgy voltunk, mint a rátótiak. Ha a kisbíró oldalba vágta a nagyot, hasonló módon hivatkozhatott volna a „nagygyûlésre.”

Különösen sokat ártott a vásárnak, hogy a rendõrség elõzetesen befogott vagy húsz zsebmetszõt. Emiatt a vásár nem volt elég népes. Hja, húsz ember nagy szó egy debreceni õszi nagyvásárban.

Beszélik, hogy a régi debreceni nagyvásárok vasárnapján a színházban aranyért sem lehetett volna egy helyet kapni. Megtelt teljesen jó vidékiekkel. Bezzeg üres volt az idén. Pedig premier volt, operett-premier.

Négyszer adták színészeink, roppant ambícióval s buzgalommal az új darabot. Mit se ért. Közönség, sajtó nem akceptálta, s nagyon jó ízléssel.

Szellemtelen a meséje, a muzsikája, s a jókedvû Sziklai kupléjával szólva, hogy e darab sikert érhessen:

„…Egyiptomban lehetetlen,
Még Egyiptomban is lehetetlen!”

*

A színházban és színház körül van most az élet. Még a korzóközönség nagy része is a színház felé terelõdött. Így szokott lenni minden szezon elején. Hódolva a szokásnak, az úgynevezett „színházi események”-rõl is be muszáj számolnunk: Íme egy pár.

Komjáthy visszaesett a betegségébe. Ismét hízik. A társulat tagjai ellenben fogynak. Rossz nyelvek szerint mindig úgy van. Ha a direktor hízik, a társulat soványodik le.

Fáy Flóra például õszintén, de büszkén vallja be, hogy teljes kilenc kilót fogyott.

- Most már nem lehet több 80 kilónál - jegyezte meg egy udvariatlan zsurnaliszta.

Perényi Margit, az új szubrett-primadonna, hétfõn lép föl elõször színpadunkon. Akik látták már, azt állítják, hogy kedvence lesz a debreceni közönségnek. Óhajtanók, hogy úgy legyen.

Óvatosságból azonban figyelmeztetjük a jogakadémia dékánját. Nagyváradon olyan nagy volt a jogászok között a Perényi-láz, hogy minden napra esett egy párbaj. Preventív intézkedések látszanak szükségesnek.

Még egy színházi hírt. Szerdán választották meg a színészek küldötteiket a Színész Egyesületbe.

Ezeken a választásokon az gyõz, akit a nép: a karszemélyzet akar.

Rubos is kapott egy szavazatot.

Nagy volt a kíváncsiság, hogy kicsoda Rubosnak olyan nagy tisztelõje, hogy - rá szavazzon.

Nem derült ki. Csak Rubos tudja, de õneki szerénysége tiltja a titkos tisztelõt és szavazót megnevezni.

Képviselõül különben Karacs Imrét választották meg nagy szótöbbséggel.

Egy tenorista, aki a kollégái között is népszerû: Egyiptomban lehetetlen. Nálunk ilyen is van.

*

A Varga Ottó országos szenzációt keltett ügyében szeretnõk a debreceni fõiskola tudós professzorának, Ferenczy Gyulának véleményét hallani. Szeretnõk pedig fõképpen azok, kiket sokszor lelkesített fel egy-egy hatalmas, bátor hangú, hazafiasságra gyújtó elõadása.

Mit tarthat õ arról a gyalázatos botrányról, mely szintén egy korrajzi adat. Adat e kor históriájához, melyet a jövõ Tacitusa fog megírni. Keserû, de fájdalmasan igaz szavakkal beszélt a Petõfi-emléktábla leleplezésén. Íme, ismét egy eset, mely az õ kritikáját igazolja. A teljes erkölcsi elzüllés - eddig jutottunk el a „nagy század” végén. Hogy lehessen gyógyulást remélni, mikor megmételyezik a fiatal szíveket, s galád bosszút forralnak az ellen, ki a katedrán szent lelkesedéssel iparkodik a szívekbe oltani a történelem nagy tanulságait, a hazafiság, erkölcs és igazság megváltó tanait.

Sötét, riasztó kép, de minden vonása igaz. Nemcsak legnagyobb szenzációja az elmúlt hétnek, de legnagyobb szomorúsága is…

Debreczen 1899. október 14.

E.