206. MÉG MINDIG A „PUKK-ÁM-PUKK”

Kincses Kolozsvár még mindig nem tud beletörõdni, hogy az õ koszorús költõjét Nagy Mórnak hívják, ki a város millenáris irodalmi pályadíját nyerte több kötetet kitevõ költõi mûködésével.

Mikor a bíráló bizottság Nagy Mór mellett döntött, az egész sajtó foglalkozott evvel az „irodalmi esemény”-nyel, s mutatványokat közölt a koszorús költõ csodabogaraiból. De különösen nagy volt a felzúdulás Kolozsvárt, bár a helyi méltatlankodásban nagy része volt a megsértett ambíciók kitörésének is.

Nagy Mórt azóta már elfeledte a világ, legfeljebb egyik versrefrénje: a „pukk-ám-pukk” számíthat esetleg halhatatlanságra.

Kolozsvár azonban nem felejt. Egyik kolozsvári lap mellékletén folytatásokban bírálgatja a koszorús költõ poézisét, s hogy milyen modorban, azt a cím is mutatja: „Babér avagy keserûlapu?”… Természetesen keserûlapu…

…A dolog morálja különben az, hogy egy város se akarjon élõ koszorúsokat. Ezekben soha sincs köszönet. Ellenben Kiss József, a legnagyobb élõ magyar költõ ismét elbukott a Kisfaludy Társaságban. Nagy Mór, a boldog: koszorús; Kiss József szegény - koszorúzatlan…

…Megbocsát talán Kiss József, hogy ebbe a „pukk-ám-pukk” címû hírbe került, de olyan fatálisan összeesett az õ „bukása” és a kolozsvári „koszorúsmosás”.

Szabadság 1900. február 9.