222. TÜDÕVÉSZ ÕFELSÉGE

Az örök város napfényben úszó, mosolygó kék ege alatt, hol életvágy szállja meg a szélütött bénát is, gyülekezés készül.

Egész világból összegyûlt irgalmas szívû tudósok, amíg körültük a bûbájos itáliai tavasz buja virágai illatoznak - komoly redõkbe vont arccal vitáznak, hogy mi történjék a halállal, a rejtelmessel, a félelmetessel?…

Egy királyi asszony ül közöttük. Angyal szívû, jóságos nagyasszony, aki aggódva figyel meg min­den szót, aki millió és millió költözködõ nyomorék emberre gondol: a legnyomorékabbak­ra…

A beteg tüdõk pedig széles világszerte halkabban vesznek levegõt. A lázas szemek csillogva kutatnak a lapok szürke sorai között.

A megváltást, az életet keresik.

A Halál kegyelmébõl való felkent király pedig: Tüdõvész õfelsége rettenetes hatalma tudatában figyelembe sem veszi nyomorult jobbágyai reménykedését.

S míg Itália csodás kék ege alatt, zöld lombú fák és illatos virágok életpompájától körítve néhány száz nemes szív szövi a történelem legszentebb konspirációját - Tüdõvész õfelsége végzi uralkodói kötelességét: pusztít, tarol, temet…

Szabadság 1900. március 29.

ae.