255. HÉTRÕL HÉTRE

Ez itt már majdnem valódi kánikula. A kimerítõ, lankasztó, de mégis témákat keresõ. Ami felfújható, felfúvódik, pedig szörnyû nehéz munka ez ebben a melegben. Na, de újságot író mesteremberek nem sajnálják a tüdõjüket.

Egy rendeleten nyargalt a penna a héten. Egy rendeleten, mit a fantázia szült. De téma volt… És olyan eseménytelen ez a kánikula… A rendelet gordiusija meg van oldva már, de témára még mindig szükség van. S a kibontott fonalat most már meg összebogozzák. Nagy könnyelmûség. Kivált azoktól, akik nem semmit, de a meglevõnél állítólag többet akarnának. Megjárják, ha aztán csakugyan csomót csinálnak, no, vagy beszéljünk világosan: statisztálnunk kell egy lehetetlen ünnepségen! A liberalizmus is csak a barátaitól fél, az ellenségét még mindig legyõzte…

*

A generális volt a vendégünk. Gyakran felkeres bennünket. Ha látjuk, mindig megörvendezteti szívünket az õ fiatalossága. Bámulatosan fiatal maradt szívre, észre. Memóriája hosszú és biztos. Abban a bizalmas körben, melyben az estét töltötte, nem tudtak eléggé csodálkozni ezen a memórián. A generális kedélye is ruganyos. Anekdotázott kedvvel, szívesen. Lehet, tán az otthon levegõje frissítette úgy meg. Hej, mi azt szeretnõk, nagyon-nagyon sokáig legyen ilyen friss!…

*

Mi, kik csak nap- és Körös-fürdõt veszünk, estenként-estenként vágyva vágyunk pihenve felfrissülni. A parti korzón tíz órakór már alig-alig járnak. A fehér úton csendben ballagunk. Alig szól valami nesz, mint a Körös csobogása. Kedvünk jön ilyenkor elbotorkálni a Széchenyi tér bólingató fái, sûrû bokrai közé. Ide tódul a messzi liget minden friss levegõje. A fák közül kifénylik a világos kioszk. Lent hívogató gesztenyefák, félig megvilágított asztalok. Szinte elkülönítve érezzük magunkat a világtól ebben az isteni csendben. A kioszkban s elõtte sokan ülnek, de mindenkit csendre hangol ez a csendesség, s valami lágy poétikus hangulattal telünk el… A vármegyeház órája tizenkettõt kongat, a liget felõl erõs szellõáram csap felénk, a gesztenyefák megmozdulnak! Messzirõl cigányzene szól, s mi álmosan, lehûlve ballagunk haza… Így nyaralunk mi, itthon maradtak…

Ebben a melegben aligha sokan olvasták Brunner Mór esetét, ami pedig igen különös eset. Talán emlékeznek még rá, hiszen sokat írtak róla. Brunner Mórt több ízben elítélték. Már harmadfél éve ül vizsgálati fogságban, s a végleges ítéletet most hozzák meg felette. Brunnert felmentették.

Bûne nem érdekel már bennünket. Nem is volt bûne, ezt bizonyítja a végsõ ítélet. Egy szegény nevelõnõnek házasságot ígért. Elvitte mulatni, s visszaélt - az ítélet után így kell mondanunk: állítólag - a szegény hívõ lány helyzetével. No, hát nem bûnös. De mi lesz az ártatlanul kitöltött harmadfél évi fogsággal?

Vannak esetek; mikor az ember nem szabadulhat meg attól, hogy ne kételkedjék. Ilyenkor a békés, hívõ polgár is azon tûnõdik el, hányszor nem igazság az igazság…

Szabadság 1900. július 22.