265. EGYMÁSÉRT

Tóth Ida megette strichnines vacsoráját, s néhány órai rángatózás után meghalt.

Bartha Viktor ugyanakkor beleállott a városvégi temetõ árkába, egy jól tervezett lövéssel átlõtte a fejét, s meghalt.

Requiescant in pace! Ha õk ezt mulatságosnak tartották, az õ privát ügyük.

Bocsánat, hogy ilyen cinikus vagyok.

Néhány évvel ezelõtt, van talán már nyolc is, egy szép fiatal leánnyal laktam egy udvaron. Nagyon szomorú leány volt, s egy katonatiszt udvarolt neki. Éppen úgy, mint Tóth Idának, mert Bartha Viktor is katonatiszt volt. Az én szép leányom is ilyen véget ért. A katonája elõször õt, aztán önmagát lõtte fõbe. Régi nóta: hiányzott a kaució s a többi.

Akkoriban nagyon érzékeny fiatal voltam. Végzetesen megrendített a nagy tragédia. Mint afféle szentimentális, versfaragó diák, naponként, majdnem két hétig, bokrétát tettem a sírjukra. Ott feküsznek a vén Meszes rengetegében.

Azóta már sok tragédia nem rendített meg. Nem hat reám a Tóth Idáéké sem. Sõt ez, a maga sajátszerûségével - bocsánat - komikusnak tetszik. A lány szép, élnivágyó és gazdag, a férfi délceg, erõs és szerelmes. Az ördögbe is, az ember félennyi kinccsel is magáénak hiszi a világot.

Ez a két gyermek pedig, ahogy olvasták valami régi hülye regényben, egymástól távol, abban a bizonyos elõre megállapított órában kioltja az erõsen lobogó életlángot. És õk ezt olyan szép dolognak tartották, amiért érdemes - meghalni…

Én a nyakam teszem rá, hogy a gondolat a leányé volt. Egy ilyen esetben már megírtam, hogy az effajta varrókisasszonyokat ríkató szép históriák a mi kedves kis lánynevelési metódusunk eredményei. Nem tanítjuk meg õket gondolkozni, tudni, dolgozni és akarni. Csinos bábok lesznek, telve hangulattal. Teleszedik dresszírozatlan fejecskéiket érzékeny mesékkel, zagyva sületlenségekkel. S mikor a sors, mely nem számol a mi nevelési rendszerünkkel, odaállítja õket a minden embert felkeresõ életválság elé: üres fejecskéiket elveszítik. Nem marad csak egy szamár hangulatok. Ez aztán produkál általuk egy szép, megható tragédiát…

Még valamit. Az az én kislányom, ott a Meszes rengetegében mégiscsak okosabb volt. A revolverlövés elõtt átengedte magát a szívének… Egymást átkarolva kapták meg õket másnap favágó emberek.

Ez a kis okosság egyrészt változtat a történet sablonos naivságán, másrészt kárpótolta õket is.

A Tóth Idáék tragédiájából azonban hiányzott az egészség. Beteg tragédiák feledésre méltók…

Szabadság 1900. augusztus 17.

ae.