279. NÖVEKVÕ IDEALIZMUS

A ringlspiel-filozófus, Bodnár Zsigmond úr, ismét megszólalt. Ez urat bizonyára ismerik. Õ a körforgó filozófia büszke feltalálója. Õ hirdeti a realizmus és idealizmus egymást le-leteprõ örök harcát, s õ az, aki most jónak látja bizonyítani, hogy a klerikalizmus és antiszemitaság térfoglalása az idealizmus növekedését jelenti.

Így okoskodik:

Az elemi iskolától fel az egyetemekig, minden téren jelentkezik az idealizmus az õ teológiai gondolkodásával, mely uralomra juttatja a tekintélyt és hagyományt, szabad, reális nevelés helyett a valláserkölcsit sürgeti: anarchisták, szocialisták, féktelen egyéniségek helyett vallásos-erkölcsös szellemû ifjúságot akarnak nevelni, maga az egyetemi ifjúság mindenütt az egész mûvelt világon átalakul, a tekintély elvének kezd hódolni, úgynevezett nemzeti szellemû lesz, tiltakozik a kozmopolitizmus ellen, kárhoztatja a liberalizmust, s hallgatag vagy nyílt antiszemitizmus híve lesz, s már az iskolák, az egyetemek falai között megkezdi azt a zsidóüldözést, vagy a zsidó fajnak háttérbe szorítását, melynek mindenfelé tanúi vagyunk.

Ilyenkor tehát nem kellenek a tudományos módszerek, nem kellenek az elméletek, hanem uralkodni kezd minden téren a teológiai gondolkodás, vagyis az egész, az egység szempontjából való látás, midõn a mindenségben az Istennek, az egyházban a fõpapnak, az országban a királynak, a családban az atyának, a férjnek hódolunk, s csak másodsorban érvényesülnek a hívõk, az alattvalók és a családban a nõk és a gyermekek. Végül a rossz tanárokkal hozakodnak fel némelyek. Azért nem tanul az ifjúság, mert a rossz tanár nem tudja és nem akarja tanulásra serkenteni, bensejében a tudomány szomját fölkelteni.

Bocsánatot kérek, de ilyenkor sehol sincsenek rossz tanárok. Most minden tanár jó, aki egy­sze­rûen, igénytelenül, új és különös módszer és elmélet nélkül tanít. Az egyetemi kinevezések is már jó idõ óta ebben a mederben folynak, és sokáig így fognak folyni. Elõszeretettel katolikus papokat és egyszerû keresztény tudósokat fognak kinevezni. Ilyenkor kerüljük a nagy elméket, a fényes tehetségeket, akiknek önálló nézeteik, merész elméleteik lehetnének. Óvakodunk az új felfogástól, sõt elnyomják, esetleg üldözzük azt, aki ilyenekkel áll elõ. Keblünket a vallás és erkölcs, a tekintély és hagyomány utáni vágy tölti el. Aki ilyen szellemben tud szépet és nagyot teremteni, az már tetszik, noha még ezeket sem szeretjük a tanszéken látni, mert attól tartunk, hogy sokat markol, merészen lép, s túlságba csap. Azt hisszük, hogy nem az ifjúság nevelésére valók.

Nemsokára lehetetlenek lesznek a zsidó tanárok is, kivált a bölcsészeti, a történeti, a jogi stb. szakokban. Ezt követeli a folyton növekvõ idealizmus, mely minél hatalmasabb, annál kevésbé szokott megalkudni a körülményekkel.

Ezeket írja a ringlspiel-filozófus - egy klerikális lapban.

Aki azt hiszi, hogy neki az a célja, hogy rendszerét igazolja a ma eseményeivel: az szörnyen csalódik. A ringlspiel-filozófusnál mellékes a filozófia. Nem önálló rendszer az õ rendszere, hanem a reakció behálózó rendszerének kifundált eszköze.

Célja: látszólag tudományos alapon bizonyítani a reakció szükségességét. Üssétek a zsidót, mert az örök törvény így kívánja. Jó úton haladtok: az idealizmus útján.

Íme: ha a butaság küzd valamiért, céljára felhasználja a - bölcsészetet is.

Finis sanctificat media…

Szabadság 1900. szeptember 15.

ae.