280. A PALAFÖDÕ

Írunk a palafödõrõl ismét, akit tegnap alaposan felpofoztak. Restelljük egy kissé a dolgot, de a tegnapi pofonok ismét aktuálissá tették a palafödõt, a palafödõket és más egyéb aszfaltbetyárokat.

Sajnáljuk a palafödõt, mert õ is csak áldozat. Valamint áldozat minden úgynevezett aszfalt­betyár, különösen az ilyen fajtájúak.

E jól vasalt ruhájú lények - palafödõk, biztosítók, kereskedõk, bankhivatalnokok stb., stb. - alapjában igen szimpátiára méltó emberek - üzleteikben meg otthon. Künn azonban áldozatul esnek az utcának s az otthon visszafojtani kényszerített önérzetnek. Kilencven percentje nem is számít abszolute eredményre a kiszemelt hölgynél, de jólesik a palafödõnek kirúgni egy kissé a polgári hámból, meg aztán õk - a magyarul demokrata palafödõk - bizonyos arisztokrata ízt éreznek a nõkultusz ilyenféle fitogtatásában.

De másképpen is elcsábítottak õk, a naiv és ambiciózus palafödõk. Nem tréfálunk: áldozatai a nõi aszfaltbetyároknak. Ne tessék a fõvárosba menni, méltóztassék csak itthon körülnézni. Hajh, hajh, vannak ám nõi aszfaltbetyárok!…

Mármost, hogy vegye észre a palafödõ, aki nem otthon, csak a kávéházban és az utcán van otthon, azokat a finom nüanszokat, amiket egy nem palafödõ könnyen észrevesz mint különbséget a nõi aszfaltbetyár és a megközelíthetetlennek maradni akaró úriasszony között.

A palafödõ tehát áldozat. Az aszfaltbetyárok idioszinkráziában szenvednek. Szanatórium kellene nekik, nem magyar narkózis…

A párizsi institutok alapjában véve nem is olyan erkölcstelen intézmények. Ott diszkréten, megbotránkoztatás és botrányok nélkül folyik le az az aktus, mely nálunk idestova a gyanús helyek közé sorozza - az utcákat, ahol tartózkodni vagy megjelenni kompromittáló a tisztességre adó asszonyokra…

Szabadság 1900. szeptember 16.

ae.