288. A VÁLASZ

A pesti néppárti egyetemi ifjaknak megadta a választ a debreceni akadémiák ifjúsága. A válasz olyan, aminõt megérdemeltek: kérlelhetlen és kemény.

Toporzékol dühében persze az Alkotmány, s magában dühöng a többi többé-kevésbé néppárti lap. De ez mutatja igazán a debreceni állásfoglalás nagy jelentõségét. Debrecen ifjúsága méltó maradt a dicsõséges elõdökhöz. Kinyilatkoztatta, hogy a magyar ifjúság nagyobb serege érett és hivatott a jövõre. Nem tévesztették meg tetszetõs és üres jelszavak. Nem ült fel a gyûlölködõ, önzõ butaság agitátorainak. Maradt az, ami a márciusi ifjúság volt: magyar és szabadelvû, lelkes és erõs.

E válaszra, a debreceni impozáns tiltakozásra szükség volt. Nem lehet közönyös senki elõtt milyen, mit cselekszik és mit akar a magyarság ifjúsága. Õk a nemzet jövõje, õk a magyar társadalom leendõ vezetõi.

Szép és dicséretes volt a debreceni válasz. Klerikális gáncsok csak szebbé és dicséretesebbé teszik. Gúnyolódjanak csak, hogy Debrecen a Lipótvárossal ölelkezett össze. Hallgassák el, hogy a nagygyûlésen felekezeti különbség nélkül vett részt az ifjúság. Ne vegyék tudomásul, hogy a gyûlés szónokai közül kettõ jó katolikus ifjú volt. Az efféle mesterkedések nem ártanak.

Az igazság az, hogy a debreceniek megmentették a magyar ifjúság becsületét, s megmutatták, hogy a magyar ifjúság nem szegõdhetik fekete zászló alá.

Nagy eredmény ez. Dicséret adódjék érte!…

Szabadság 1900. október 2.