294. A SZÍNHÁZ

Hogyis kéne csak kezdenem? Ilyenformán talán:

- Hölgyeim és uraim, én eddig nagy csalódásban éltem. A színház nem színház. A primadonna nem primadonna. A betû nem betû. S én nem vagyok én. Így kell lenni…

Én erre nem is most jöttem rá. Érdekes dolog ez. Az embernek vannak régi igazságai, de azért olyan gyámoltalan, akárhogy is erõsködik, nem meri kimondani. Ezért is nem vagyok én én…

Hát ilyen régi igazság a színházé is. Én ismerem, más is ismeri. Ott éltem volt köztük néhány évekig. Láttam, hallottam, és most mégis meg vagyok rökönyödve:

- A színház, nem színház. A primadonna, nem primadonna. A betû, nem betû. S én nem vagyok - én…

Mert olvasták önök is a lapokat. Egyelõre csak a sah úrról. A színház nem színház, s a gyér bajuszú, gethes sahnak minden nõnemû színész illegette magát a színpadon. S a bébé arcú, karcsú konzervatorista hölgyek egymást majd letaposták nagy erõlködésben a szemközti páholyban. S a népszínházi énekkar nõtagjai legbokrabb és legugróbb szoknyáikat öltötték magukra, mikor a gyémántos sah-in-sah énekelni hívta meg õket. A többit is olvasták. Hála a modern kor vívmányainak: önök már reggel olvashatják, ha este tíz órakor megcsípi a szobaleány arcát egy egzotikus fejedelem.

- A sah nem sah. Én nem vagyok én.

Ha én a sahnak lennék: õszinte sah lennék. Szólanék a vendéglátó nagy uraknak ígyen:

- Nyugati barmok, mégsem vagytok olyan barmok, mint én hittem. Ismeritek, mûvelitek a szépet. Mûvelitek a költészetet is. Vámbéry ugyan nem Firduszi, de elég méltóságos. Zeneszerzõitek pedig kissé útonállók. Mindegy. Egyben megelõztetek. Megcsináltátok a paradicsomot - hurikkal. Ez igen szép. Nyugati barbárok, nagy huncfutok vagytok, nagy csintalanok. De okosak. Allah rendelte el, hogy imádjátok a nõket. És ti csináltatok színházakat…

Így kéne dicsérni bennünket a sah úrnak…

Én pedig csak annyit tudok:

- A színház nem színház. A primadonna nem primadonna; a sah nem õszinte. Mi meg éppenséggel bolondítjuk egymást…

Szabadság 1900. október 11.

ae.