297. HÉTRÕL HÉTRE

Lázas készülõdésekké vált a hét. Szép, új színházunk megnyitási ünnepélye hátraszorított minden egyebet.

Kinek van jegye, kinek nincs. Ez volt a héten a lét és nem lét kérdése. Ezt a problémát átkozza most is, és fogja átkozni sokáig Somogyi direktor. És átkozzák még sokan, nagyon sokan.

Azt kell hinnünk, hogy ebbõl a rettenetes színi lelkesedésbõl nem lehet ám jóslatot csinálni. Ha egyik laptársunk avval fenyegetõzik, hogy a közönség elsõ jegytelensége sokat fog ártani az elsõ szezonnak, ezt kell érteni: szerencse, hogy már elõre kaphat egy mentõkötelet a színházat csak ünnepnapokkor támogató publikum…

*

Eljön Milán király is…

Mért ne jönne el, gondoljuk. Sok könnyelmûséget csinált már életében a kopasz exkirály. A nagystílû könnyelmûek közül való. Akiknél a legbizarrabb ötlet is méltó a kivitelre.

A hír még kósza hír - bár nem hihetetlen -, s már fel vannak zavarva a kedélyek a színház táján.

A nõi kar abban reménykedik, hogy bemutathatja magát õfelségének a Kádár színházi bodegájában. Elvégre csak a népszínházi karnak jutott a sah. S jobb ma egy exkirály, mint tegnap egy sah…

*

A szigorú kis irodalmi öreg, méltóságos Gyulai Pál úr örömet szerzett az ifjú óriások mértéket félõ seregének.

Egy kissé nem volt megfontolt a méltóságos úr. Persze, hogy kapva kapnak esetén a mindenképpen ifjú skriblerek.

Pedig mégiscsak neki van igaza. Ha Ferenczy úr kritikát provokál, állja is ki a kritikát, ne kutasson a formák után, amikhez már nincs köze. És, és Murillo… Roppant furcsa dolog, hogy a mi esztétikusainkat mindig csak spanyol s hiányos életrajzú mûvészek érdeklik. A régi historikusok is legtöbbet a mondák koráról tudtak írni…

*

Verõfényes napjain e páratlanul szép októbernek hegyeken, dombokon dalos jókedvvel folyt a szüret.

Most lesz egyszerre csak igazán októberi az õsz. Bevárta, míg kicsordul az utolsó csöppnyi must.

A szöllõsorok közt mégsem daloltak a lányok. Monoton, bús, siralmas énekszó szûrõdött, hajtódott át a szõlõlombokon. A régi nótás lányok ma már hívõk. Nazarénus zsoltárt énekelnek.

Csodálatos forrongása az idõknek. A szív, az emberi belsõ ismét nagy szerephez kezd jutni. De még csak a forrongás érzik. A templomokban kongó üresség, víg szüreteken siralmas bûnbánati ének…

Szabadság 1900. október 14.