322. EGY ZÁRT ÜLÉSRÕL

A zárt ülésrõl sokan igen helytelen véleményeket táplálnak. Ismertünk egy veterán katonát, aki sokat sajnálkozott a városi urakon. Nem elég - úgymond -, hogy annyiszor ülnek „ájncel”-ben, ráadásul ezt még a lapba is kiírják. Mégis csak jobb a katonáéknál.

Felesleges szólnunk, hogy a veterán katonának nem voltak egészen megbízható információ[i]: a zárt ülést illetõleg.

A zárt ülés a nagyváradi tanács úzusa szerint egész mást jelent. Elmés követése a „varietas delectat” epikuri elvének. Zárt ülésnek nevezzük azt az ülést, amelyet nyilvános ülés elõz meg. Vagyis egyik ülés nyilvános, a másik zárt, megint nyilvános, megint zárt és így tovább.

Ebbõl az is természetes, hogy a zárt ülés nem zárja le az ajkakat. Így juthattunk mi egy zárt ülési história bírtokába. A zárt ülésen tudniillik csak az ülés van bezárva, az ajtó nincs.

Íme a história.

A polgármester a zárt tanács elé egy indítványt terjesztett. Praktikus indítványt. Nem a késedelmi kamatról szól, de pénzt hoz a konyhára.

Azt indítványozta, hogy kérje meg a város a közös hadügyminisztert, hogy a várost egy fokkal magasabb tiszti lakbérosztályba sorozza.

Nemcsak a tiszt urakra fontos ez, hanem a városra is. Ha a tiszt uraknak több a pénzük, többet költenek.

A katonatiszt tudvalevõleg fizet: mint a katonatiszt.

A zárt ülés nagy lelkesedéssel fogadta el a tervet. Arra került a sor: ki menjen föl Bécsbe.

- Aki németül tud - veti közbe a tanács egy nem egészen Mezzofanti-tehetségû tagja.

- Rimler Károly fõkapitányt ajánlom - rivall egy ötletes tanácstag…

- Elfogadtatott…

Hogy történt, hogy nem: azon a napon, mikor Bécsbe kellett utazni, Rimler Károly nagybeteg lett.

- Ki menjen most már Bécsbe? - ez volt a kérdés.

Hála Istennek, a tanácsnak van még ötletes tagja:

- Hát menjen fel Gerõ Ármin, a tb. fõkapitány. Õ is nagy német!…

Már-már általános helyeslés, de hírtelen szót kér valaki.

- Mélyen tisztelt uraim, Nagyvárad város tanácsának elõrelátónak kell lenni. Kérem tehát: ne küldjük mi, Gerõ - bocsánatot

kérek - izraelita, s tekintettel Luegerre és a bécsi antiszemita heccekre - nagyon kellemetlenül fogadnák ott a nagyváradi kiküldöttet.

…A tanács tagjai elõször elbámultak. Azután hálálkodni kezdtek, hogy mégiscsak vannak bölcs vezetõi a tanácsnak. Milyen elõrelátás! Milyen bölcsesség… Éljen a volt fõjegyzõjelölt! Elfogadták. Igaz, hogy most már még nagyobb zavarban voltak a bécsi küldetésre nézve.

Az egyik tanácstag berlini dialektusban beszéli a német nyelvet.

A másik nem szereti a virslit.

Még egy tagja van a tanácsnak, aki jól beszél németül. Ebben reménykedtek. Sajnos ez sem vált be. Kisült, hogy nem volt katona.

Na, hát nem katonaviselt ember csak nem mehet a közös hadügyminiszterhez!…

És nem is ment. Ilyenformán a tisztek még mindig egy lakbérosztállyal hátrább vannak, mint lehetnének, s zárt tanácsüléseket még mindig egy nyilvános elõz meg, s egy nyilvános követ…

Szabadság 1900. november 28.

Dyb.