9. MESSZENÉZÕ

Valami gácsországi tanító fogta magát, s feltalálta a villamos messzenézõt. Furcsa valami; az ember elõveszi a térképet, megnézi, merre van Párizs, odairányítja, s látja a modern Babilont.

Aztán, hogy a múltkor eljöttem Zilahról, s elbújtam a mi kis falunkban, unatkozni kezdtem.

Éppen egy verset írtam meg, mikor pokoli gondolatom támadt. Vannak ugyan, kik azt tartják, hogy nekem a versírás elõtt van pokoli gondolatom, de mindegy, a gondolat elég pokoli volt, ámbár - mint azt Noénak is sokan mondták - minden pokoli elég.

Megfogalmaztam egy sürgönyt: „Boldog néptanító

Gácsország.

Kérek utánvéttel messzelátót.

Rövidlátó

Magyarország”

A címzettet még csak megkapták, lévén egyetlen boldog néptanító Gácsországban, hanem én 48 óráig néztem messze a messzenézõt, de rossz szemeimmel nem láttam sem a messzét, sem a nézõt.

Végül pótló magyarázatképpen megsürgönyöztem:

„Messzelátót kérõ rövidlátó Zilahon, verseskötetet kiad”.

Persze megtudták, ki az a rövidlátó.

Megkaptam hát a csudagépet!

Nem tudom talán egészen jól és híven leírni; a lencsetannal sohse voltam tisztában, akármilyen tisztában is voltam. (Hm!)

Állványra állítottam, s Zilahnak szegeztem.

Csütörtöki összetartás volt éppen, odaláttam a Népkertbe.

De milyen látvány volt! - a boldogtalan gács rosszul konstruálta meg a gépjét, s mindent fordítva mutatott.

A látvány csinos, de kínos volt; senkit sem ismertem meg a lábáról.

Összepakoltam a gépet, és sürgönyre tettem írván eképpen:

„Boldogtalan tanító

Gácsország.

Messzelátó nem lát. Forduljon fel; mindent felfordít; ilyet ki látott, pénzt tõlem nem lát.

Rövidlátó”

Válasz nem érkezett.

Szil 1898. július 24.

Erdneyda