327. NÉGY ÉVSZAK

Drámai idill: ezt a címet adták a darabjuknak Hevesi és Hetényi. És valóban az a darab: idill a bájos banalitásoknak, a megindító együgyûségeknek a halmaza, egy illatos semmiség, egy mûvészi trouvaille, amely csillog, de tartalma semmi sincs. A meséje voltaképpen nem is mese! Egy fiatalember szeret egy lányt, elveszi feleségül, azután megöregszenek együtt, és még mindig szeretik egymást. A házaséletnek az apró viharait és egy szeretõ pár nagy-nagy boldogságát vitték színpadra a társszerzõk. És hiába mondják nagyképû kritikusok, hogy ezek ismert, banális dolgok, az ember mégis szinte elérzékenyül rajtuk, mert hiszen az élet nagy örömei és nagy fájdalmai alapjában véve szintén igen-igen nagy banalitások.

A bájos darabot ma kínosan kevés közönség nézte végig. Pedig az elõadás érdemes lett volna a telt házra is. P. Szép Olga és Szarvasi pompásan játszották meg szerepüket. P. Szép Olga viruló fiatal lány, szép asszony és bájos nagymama volt. Napsugaras jókedvet hozott magával a színpadra, ötletesen és kedvesen játszott. Méltó partnere volt Szarvasi, aki igen jó Kardos Bandi (Andor, Endre, András) volt. Különösen mint Endre, mint huszonöt évi házasság után újra Velencébe induló férj tetszett. Batizfalvi igen szép volt, és ügyesen mozgott.

A többiek, akik epizódszerepeket játszottak, mindent megtettek, hogy ne rontsanak az elõadás módján. Kohári, Könyves, Szentes, kis szerepeikbõl csináltak valamit. Igen szép és igen ügyes szakácsné volt Nyárainé, és nagyon szépen énekelte Papp János a kulisszák mögött a banális, az elcsépelt, az örökké szép Santa Luciát. Meleg, zengõ bariton hangja nagyon tetszett. A rendezés jó volt. A kis közönség kedvetlen volt és keveset tapsolt.

Szabadság 1900. december 4.