335. REFLEXIÓK EGY BESZÉDRÕL

Ritoók Zsigmond õméltósága, a nagyváradi ítélõtábla elnöke, egyik büszkesége a magyar bírói karnak, az új század elsõ napján megköszönte szíves, nagy jókívánságait az elõtte tisztelgõ nagy­váradi bíróknak s a jókívánságok tolmácsolójának: Nagy Ferenc kir. törvényszéki elnöknek. Aztán beszédben válaszolt, mely beszéd nem egészen híven került a nagyközönség elé, s nem egy helyütt keltett majdnem bántó, kínos hatást…

*

Hogy a mi dolgaink elferdítve kerülnek a budapesti lapokba, az nem elsõ eset. A dolgok tudniillik nem egyformán érdekesek. Itt lent vagy ott fent tesznek róla, hogy mind érdekesek legyenek. Hogy kicsi és közelfekvõ példával éljünk: újév elsõ napja hideg hótakaróval kedveskedett. Esett annyi hó, hogy elcsússzék a szánunk, s hogy ez nekünk esemény legyen. Ellenben a budapesti lapok azt is tudták, hogy Nagyváradon szörnyû hóvihar volt, az utcán hótorlaszok, a közlekedés megállott, s a vonatok is késéssel járnak… Hát így kell a dolgokat érdekessé tenni. Ismételjük, hogy nem csodálkozunk, ha a Ritoók Zsigmond beszédjét is így tették érdekesebbé. Kiragadtak belõle egy részt, mely mûvelettel más lett a beszéd …

*

A fõvárosi lapok tudniillik csak arról értesültek, hogy Ritoók Zsigmond a magyar bírák ismereteinek hiányairól s felületességérõl beszélt. Hogy hogy szõtte ezt beszédébe a kiváló bíró, arról mit sem tudnak odafent. Elég, hogy ez alkalmat ad a magyar bírók megvédésére. Megvédi a bírókat - egy nagy kartársuk ellen: milyen pikáns téma egy újságírónak!… Milyen hálás, és milyen kedves! A dolog pedig úgy áll, hogy Ritoók Zsigmond reflektálva az üdvözlõ beszéd vonatkozásaira, maga is nemes megelégedéssel tekint vissza arra a nagy munkára, melyet a magyar bírói kar végzett. Páratlannak vallja maga is, hogy milyen magaslatra emelkedett a magyar igazságszolgáltatás. Vallja, hogy a magyar jogi életet meg kellett teremteni. Vallja, hogy ezt a legnemesebb ambícióval, a megélhetés gondjaival küzdve, kitartó munkával teremtette meg a magyar bírói kar: vallja, hiszi, s nagy érdemnek tartja. De nemes, csupa igazságot áhító lelkének nagyobb ideáljai vannak.

Látja a hibákat is. Hangsúlyozza azonban, hogy ezek a hibák nem a nagyváradi bírói kar hibái. És ekkor utalt a hiányos ismeretekre, melyeket õ maga is már csak a múlt hibájának tart, s felületességre, melynek az okát is jól ismeri: a rengeteg munkát s azt a bizonyos vétkes felfogást, mely az igazságszolgáltatásból is gyorsírómûhelyt akarna csinálni. Így mondta, s így értette ezt Ritoók Zsigmond. Az õ kiváló, tisztelt egyénisége sem érdemelte meg, hogy ezt félreértsék. Hiszen szavai a legideálisabb rajongás szavai voltak.

*

A legilletékesebb helyrõl hatalmaztak fel bennünket annak kijelentésére, hogy az üdvözlõ beszédre adott válasz nem híven került a lapokban napvilágra.

*

Nem akarjuk e reflexiókat hosszúra fûzni. Pedig még sok mindenrõl szólhatnánk. A magyar bírók helyzetérõl például, mely kétségessé teszi, hogy vajon az eddigi siker tovább is siker fog‑e maradni. Arról a balfelfogásról, mely azt véli, hogy a bírói pálya még ma is csak nobile officium.

Szólhatnánk arról is, hogy milyen helyzetük van a bíróinknak a mûvelt nyugati országok bírái mellett… Ezúttal nem tesszük. Reflexiónkat avval az óhajtással zárjuk: vajha azokat a szent ideálokat, melyeket Ritoók Zsigmond hirdetett az új század hajnalán, beváltaná mielõbb az Ég, és ami még sürgetõbb: a magyar törvényhozás áldozatkészsége.

Szabadság 1901. január 4.

ae.