340. ÍRÓK, KIK NEM ÍRNAK

Úgy emlékszem, húszezerhez közel van azoknak a magyar íróknak a száma, kiket Szinnyei bácsi gyûjtõkönyve eleddig felsorolt. De mennyi lesz még. Minálunk mindenki ír. Régi vicc, de nem is vicc, hanem igazság: nálunk többen írnak, mint olvasnak.

Azon csodálkozunk csak, hogy Nagyváradon nem tett kísérletet valaki egy szépirodalmi lap megindításával. Nem azért, mintha vidéken egyáltalában szükség volna ilyesmire, de mert három-négy példányban mégiscsak meg lehet jelentetni, s ez már elég egy sereg ember írói vágyakozásának betöltésére.

Hiába, ez a mulasztás is az egészséges, számító nagyváradi gondolkozást dicséri. Debrecenben még elcsúszhat egy szépirodalmi lapkísérlet „a régi erkölcsös irány” szolgálatában. Másutt is akadhatnak fiatal, lelkes ábrándozók, kik terveiknek áldozzák fel a körülmények számbavevését, s nem megfordítva. Minálunk nem lehetséges ez.

Annyira nem, hogy nálunk, ahol annyi az úgynevezett író: abszolúte nem írnak az emberek. Nem értve természetesen a hírlapok tárca- és egyéb belletrista cikkeit.

Eddig évenként lehetett egy kis szemlét tartani az évi szépirodalmi termelés felett. Ez évben nincs reá szükség. Szunyogh Lórándné nótáskönyve gyûjtemény, s inkább zenei becsû, Sas Ede verskötete tulajdonképpen régi esztendõk szétszórt munkája. Szerzõjük maga nem várt sokat tõle. S minden animozitás nélkül szólva, a kollegialitás csinált sikert. Ám három vagy négy darabja a kötetnek értékes és kedves dolog. De evvel aztán vége is a sorozatnak. Jantsovits Jenõtõl jelent még meg egy füzetnyi szárnypróbálgatás, de ez nem sokat számít.

Legjobban jellemzi [a] mi íróinknak nemírás betegségét, hogy Nagy Endre kinyomatta ugyan Rózsa címû nagyon értékes kötetét, de elkedvetlenedve nem adott ki a kezei közül egy példányt sem - néhány tiszteletdarab kivételével.

A mi íróink nem írnak, mert nagy józanul belátják, hogy a nagyobb ambíciójú írás nagy luxus. Mivel pedig a pénzpiac állapota nem engedi meg a luxust, legkevésbé író embereknek - hát nem írnak. Vagy ha írnak, hát napi szükségletre, hírlapok számára. Mert az írás is árucikk, s ezekre a cikkekre most nincs szükséglet.

Hogy lesz-e késõbb, elválik. Egyelõre úgy vagyunk, hogy vannak íróink, de - nem írnak…

Szabadság 1901. január 12.