343. HÉTRÕL HÉTRE

Haragudjanak bár meg reánk: ezennel kimondjuk Karnevál herceg detronalizálását. Évekig tûrtük a betegségét, dicsõségének elmúlását, könnyelmû, be nem váltott ígéreteit. A türelem­nek vége. Karnevál uralkodása haszontalan. Leghívebb alattvalói is elégedetlen­kednek. Le hát Karnevállal!

Mert úgy áll a dolog, hogy a csörgõsapka hiába lármázik. Az embereknek elment a kedvük a nagy bolondságoktól, amik voltaképpen a legnagyobb okosságok. A farsang ma már nem a régi. A kis szökevény karnevál-dalából is kisír ez a szemrehányás. Hogy Karnevál elveszti trónját, annak az az oka, hogy az emberek nem tudnak már nagyon elkeseredni. Igen: elkeseredni. A farsangi csörgõsapka mindig csak befödõje a gondoknak. A farsangi tombolás pedig a keserûségek kergetése. Az egész farsang egy nagy hazárdjáték a bajokkal, az élettel s a jövõvel.

No, dehát Karnevál detronalizálása legyen legalább emlékezetes és zajos. Vesszen el a józan ész még most az egyszer. Próbáljuk meg merészen a régi hazárdjátékot.

Nagyváradon - az eddigi jelekbõl jósolva - Karnevál herceg régi uralmának búcsúzója zajosabb, lármásabb lesz legfiatalabb éveinek uralkodásánál. Az a jelszó, hogy: meghalt Karnevál, éljen a jókedv. Csak aztán ez a detronalizáló jókedv eltartson sok-sok hosszú évig…

*

Csak a csörgõsapka lármájába ne sírna bele a nagy-nagy emberi nyomorúság. Soha annyi fedetlen csupaszságot nem ért még a tél hidegsége, soha annyi üres gyomor nem követelõzött, mint most.

Ám arra való a farsang, hogy titulus bibendiket keressünk. Jobb, becsületesebb titulus pedig nem volt még a nyomor enyhítésénél.

Mulatunk, szavalunk, mûvészkedünk, tüdõgyulladást és influenzát kapunk ezután hát a nyomor enyhítéséért.

Egész sereg kenyér-bál, kenyér-matiné és kenyér-hangverseny terve röpköd a téli ködös levegõben. Így talán telni fog egy kis ingyen levesre is. Mert a száraz kenyér, hideg kenyér. S a természet olyan könnyelmûen rendezte be a szegény ember gyomrát, hogy meleg nélkül õ csinál szecessziót, nem pedig a végtagok, mint a Menenius Agrippa meséjében…

*

A színház tájékán semmi szenzáció. Amikor a színtársulat bevonult, és amikor már a megnyitó ünnepeket párbajpisztolyok dördülése vezette be, az augurok összenéztek: jön Thália és uszályán cipeli a primadonna-lázat, az õrült versengést, a botrányokat, az izgalmakat, a párbajokat… És íme, semmi. Szinte nyárspolgár módra nyugodt a levegõ ott a színház körül. Se koszorú, se ünneplés, se pezsgõs murik, s így természetesen se botrányok, se párbajok. Ami alapjában véve jó és örvendetes dolog, bár talán - hogy szakszerûen fejezzük ki - az általános gazdasági depressziónak a következménye.

Csak az nem jó és örvendetes, hogy a közönségben erõs, ijesztõen erõs ez a filiszteres hangulat, amit semmiféle gazdasági helyzet nem magyaráz: minek ez az egész komédia, ez az egész színház!

Szóval szükség van a szenzációkra, és talán a jövõ szezonban lesz is benne részünk. A mostani primadonnáink közül az egyik, akit legjobban szeret a közönség, menyasszony, a másik nem énekel, mert a férje igazgató lesz, a harmadik pedig nem primadonna. De majd jövõre… Erre készül mindenki, nem nagy örömére a felséges sajtónak, amelynek ama viharos, primadonnalázas idõben csak kellemetlenségekben van része.

Mi szeretjük különben a színházi szenzációkat, de mi mûvészi szenzációkat akarunk. Somogyi direktor be is jelentette egy büszke kis írásban, hogy megszerezte a Bölcsõt és a Tékozló apát, amelynek mindegyike szenzáció lesz. Hiszen szép, szép. Tagadhatatlanul elismerésre méltó ez a merész lépés, de ebbõl mi is vindikálunk magunknak némi érdemet. Mi úgy tudjuk, hogy Somogyi igazgatónak esze ágában sem volt ezeket a darabokat megszerezni, mert - amint egy színügyi bizottsági tagnak mondta - nagyon drágák. Egyedül a sajtó sürgetésére határozta el magát erre a vakmerõ lépésre. Nos, hát hiszszük, hogy mindkét elõadás szenzáció lesz. De ez a kettõ nem elég. Operettet, amelyet pedig különösen szeret a váradi közönség, eddig csak régit, nagyon régit láttunk. És teljes elismeréssel ugyan a kitûnõ Baba- és Hoffmann-elõadás iránt, mégis új darabokat is kell kérnünk: mûvészi szenzációkat, hogy szükség ne legyen botrányokra és párbajokra…

*

A népet megszámlálták. Nagyváradon azonban a népszámlálás még tán ma sincs befejezve. Az eredmény iránt pedig nagy kétségeink vannak. Még mindig halljuk, hogy ez vagy amaz nem kapott számlálólapot.

Hogy megszaporodtunk, az nagyon bizonyos. Pozitív számokban azonban még nem lehet beszélni.

Mivel pedig divatos dolog népszámlálási furcsaságokat közölni, mi is megreszkírozunk egypárt.

Nyárai Antalt is felkereste a népszámlálási biztos. A vidám Tóni pedig ezt írta az állás-rovatba: mûvész és télikabáttulajdonosjelölt. Batizfalvy Gizella azonban nem írta be, hogy a legszebb nagyváradi színésznõ. Ellenben alighanem a szépségversenyre célzott Benkõ Jolán, mikor ugyanezt a rovatot így töltötte be: egy nagy méltatlanság áldozata. Jókedvû proletár lehetett az is, aki arra a kérdésre, mibõl él, azt válaszolta: ingyen kenyérbõl. Furcsa volna, ha igaz volna, hogy Somogyi direktor a legáldozatkészebb igazgató címet írta a számlálólapra, s hogy Kurländer Ede dr. színügyi bizottsági tagnak mondta be magát. Ellenben megértjük, hogy Gábel Jakab a népszámláló biztos elõtt sem tagadta el, hogy õ notabilitás, s hogy Sas Ede röviden a leglelkiismeretesebb laptudósítónak vallotta magát.

Természetes dolog, hogy ezek a furcsaságok éppen úgy nem hitelesek, mint az úgynevezett népszámlálási furcsaságok legtöbbje.

Szabadság 1901. január 13.