345. A JÖVÕ NAGYVÁRAD

Nagyvárad lakossága meghaladta a félszázezret. Ez a faktum nagy, beszélõ igazság mimellettünk, kik ettõl a Körös-parti modern, csupa élet, akció és haladásra hívott várostól vezetõ szerepet várunk. Elvitathatatlan, biztos, elsõ szerepet a már talán agyon is dédelgetett fõváros után.

Nem a lokálpatrióták nagyzása mondatja ezt velünk, de a valóságból, a tényekbõl merítõk próféciája.

Ez a város, melyet lenyûgözött a magyar provinciák kétségbeejtõ sorsa, még annyi eszközzel sem rendelkezett, mint többi társa.

És mégis csodásat fejlõdött. Mi tudjuk, kik ismerjük ennek a haladásnak nehéz útját, roppant áldozatait. Mi tudjuk, hogy mennyi mindent teremtett volna ez az igazán kultúrvárossá predestinált város, ha csak félig megvolnának azok az anyagi tõkék, mely holt vagyon például Debrecenben.

A nagy, gazdag Debrecen alig 8000 lélekkel növekedett tíz év alatt. A kisebb Nagyvárad több mint 10 000 lélekkel. Aki a számokon kívül egyebet is akar látni: nézze végig a tíz esztendõ annaleseit. A legnagyobb alkotások, a legcsodálatosabb áldozatok ehhez a tíz évhez fûzõdnek.

Ma már madártávlatból megtetszenek egy nagy, szép, hatalmas kultúrváros arányai. Anyagi és szellemi harmónia mellett lüktetõ, rohanó, boldogító élet: ezeket ígéri a jövõ Nagyvárad. Ezeket az ígéreteket be kell váltani. Kötelességünk. Megrövidíteni a távolságot a mai és a jövõ Nagyvárad között: mindnyájunk kötelessége.

Még egészen áthatva ettõl az új, nagy gondolattól, s itt, ezen a helyen, azonnal, nem adhatunk részleteket, de öltsön alakot ez a szép, színes, ragyogó kép néhány nagy vonásban. A részleteket majd kitölti a munkás jövendõ, melyen dolgozni mi sem fogunk kevesebb kedvvel, mint eddig. Mi, kikre a vezetés, iránytadás s ellenõrzés kötelessége vár a haladás nagy munkájában.

Az anyagi megerõsödés lesz és lehet elsõ stációja az útnak. Ennek pedig elsõ lépése a jó közigazgatás. Bámulatos dolog, hogy ebben az igazán nyugati szellemû városban, mint volt képes tanyát verni a régi pátriárkális, szûkkörû, elfogult felfogásnál talán még közönségesebb: az úgynevezett szatócsbölcsesség. Legnagyobb átka egy nagystílû haladásnak, s örökös ellensége a nagytervû alkotásoknak. És éppen azért, mert idegenkedik a szatócsmérleget megbillentõ nagy dolgoktól: minél nagyobb dologba kénytelen kezdeni, annál nagyobbat botlik. Ez teszi igazán méltánylásra méltóvá az eddigi alkotásokat, de ugyancsak ez magyarázza meg éppen a nagy alkotások ismert nagy hibáit. Nem vádolunk, de a lelkes, szívünket betöltõ remények mellett is kedvünk volna ezekre a hibákra rámutatni. Nem tesszük. Így is megértenek bennünket azok a sokak, akik nevében beszélünk, s akikkel dolgozni és tenni fogunk.

A költségvetési vita nagy napjaira utalunk. Tovább nem lehet már a régi gazdasági elvek mellett boldogulni. A föld nem ad kenyeret ingyen. A pénzzel is szépen volnánk, ha csak arra vigyáznánk, hogy el ne lopják. Hogy legyen eszközünk is az építésre, azokat elõbb be kell szerezni. Tessék hát végre elõbbre látni, s más pénzforrásra is gondolni, mint az adóbehajtás. Tessék ennek a városnak új jövedelemi forrásokat nyitni! Jogunk van onnan szellemi gyümölcsöket várni, ahol a szellemi tõkét fizetjük meg. S jogunk van nagystílû produktumokat várni, ha mi nem szatócsosztalékra alkudtunk.

Csak egy tervre utalunk, mert ez nekünk a legkedvesebb.

Megbecsülhetetlen, századokkal elõre segítõ nagy tõkénk van - mely eddig alig kamatozott valamit. Világhírre érdemes két fürdõnkre gondolunk, mely valahol, mûveltebb országban fürdõvárost csinált volna Nagyváradból. Hogy ez a tõke eddig holt tõke volt, annak nem csupán a holt kéz volt az oka. De az, hogy nagy értéküket alig ismerte fel valaki. Ez a két páratlanul áldásos hatású fürdõ úgyszólván még most is el van zárva a világtól. Ha a város valamiképpen meg tudná szerezni, berendezné, hozzáférhetõkké tenné: még most elképzelhetetlen eredményeket érne. Olyan eredményeket, melyek megváltoztatnák ezt a várost egészen.

Villamoskocsik, zsúfolásig megtöltve, egész nyáron szállítanák a vasúttól a pénzzel jött idegeneket. Nagyvárosi élet, forgalom költöznék ide. Fellendülne ipar, kereskedelem. Telepek létesülnének a város és a fürdõk között. Hiszen ma már nincs távolság. S hogy a tisztviselõ­telep annak idején tervezett helyén nem jöhetett létre, nem a távolság, ami nincs, hanem a botrányos közlekedési viszonyok az oka.

S ez az, ami többek között ennek a tervnek is akadálya. A villamosvasút még mindig a jövõ zenéje. Útjaink rosszak.

Kövezeteink éppen olyan borzasztók, mint a gyalogjáróink. Mind-mind a szatócsbölcsesség mûve ez.

Ilyenek az építkezéseink, mióta a középítkezést monopóliummá tettük. Hogy csak egy példát mondjunk, mind jobban és jobban hangoztatják, hogy az új színház rossz. És van is igazuk. Potemkin-színház biz az. Csak a máz volt rajta szép. Az pedig már válik lefele… Ez azonban nem egyetlen példa. Sok-sok a hasonló.

Az új városház még tervképpen is aggaszt bennünket. Nagyon sok az ijesztõ példa. Nem értjük, hogy nem jut eszébe valakinek városházának a Sas-szállodát átalakítani. Ennél szem­be­ötlõbb megoldás pedig nem lehet. A város úgysem sok hasznot húz belõle. Bérháznak sem kell senkinek. A legszebb helyet díszteleníti el, holott átalakított formában mint városházat, bármely város irigyelhetné.

Így - ez ugyan a legkisebb ok - nem csinálna maga a város konkurrenciát néhány nagy terhû elõfizetõjének, s esetleg fellendülne az éjjeli, speciálisan vendéglõi élet is, melynek hiánya nem olyan közömbös, mint sokan vélik, s mely[n]ek fellendítésére a rozoga Sas bizony nem sokat tehet.

Aztán még egy sereg reform, mely eddig a szatócsgazdálkodás miatt késett. A világítás kérdésének megoldása, a kaszárnyapolitika eldobása, sorompóba lépés az egyetemért folyó harcban, kiérdemelt újabb hivatalok megnyerése, utcarendezések, kultúrpalota, gyárak saját termelésünk feldolgozására stb. stb. Mindmegannyi az okos gazdasági politika megteremtõje vagy pedig megteremtettje. Mindmegannyi könnyen elérhetõ s okvetlenül el is érendõ.

Csak nagy, szabálytalan vonásokat adtunk. De ki-ki berajzolhatja a maga terveit.

Célunk az volt, hogy akcióra bírjunk, s még lázasabb munkára serkentsünk.

Így lesz valóság minden nagyváradi ember szeretett szép álma.

Így lesz Nagyvárad olyan naggyá, amilyennek mi akarjuk. Félszázezren hagytuk el az elmúlt századot.

Ez ígéri nekünk a mi álmaink valóra válását. Bízunk, hogy így lesz, és dolgozunk hogy így legyen!…

Szabadság 1901. január 17.

A. E.