349. A HALÁSZ SZERETÕJE

(Dankó Pista népszínműve, a Szigligeti Színház premierje 1901. január 20-án)

Az igazság és az idõ két fogalom abban a fogalomtáborban, melyet az emberi gyarlóságnak meg kellett csinálnia. Az idõ megrovátkázni próbált változatlanság. Az igazság még ennyire sem pozitív valami. De ha már megcsináltuk ezt a fogalmat, ne dobjuk el használatlanul. Mondjuk ki, hogy az igazság, ha már valami, legyen õszinteség.

Az õszinteség az igazság… Íme, ilyen hosszú bevezetés után kísérelheti meg az ember, hogy igazságot szóljon, vagyis õszinte legyen.

Az igazság pedig az, hogy nem szeretjük a népszínmûvet. Szükséges kortesfütyköse lehetett egy más célú társadalmi törekvésnek. Nekünk már régi formájában nem kell. Naivságain már mosolyogni sem tudunk, hazugságai bántanak bennünket.

Még tûrjük, mert reménykedünk: hátha csinálnak belõle valamit. Hátha felhasználja a mai társadalmi törekvés is, s a szemnek kedves, sallangos, könnyû fütykösbõl szociális dorongot csinál, vagy a modern magyar ember gyönyörködhetik még benne mint a magyar operettben, a magyar néphumor és magyar dalkincs kedves és élvezhetõ múzsája révén.

Ennyit errõl az agyontárgyalt témáról.

Hogy pedig a Dankó Pista népszínmûve elé mégis nagyon nagy érdeklõdéssel néztünk, annak oka a Dankó Pista nagy hírre méltó talentuma is. Hittük és gondoltuk, hogy Dankó Pista, a nép fia, a népléleknek talán leghivatottabb megnyilatkoztatója, nem vásári munkát gyárt, ha a néprõl, az õ kedves népérõl ír.

A hitünk nem csalt. Nem írt ugyan Dankó sem szociális drámát, sem magyar operettet, de írt egy élettel és igazsággal telt történetet. És mert élet: drámai. És mert igaz: nagy hatású. Ami a munka technikai részét illeti, hát az bámulatot keltõ. Dankó mint kész színpadi író mutatkozott be, megbecsülhetetlen érzékkel a színpadi hatás iránt. A darab stílusa zamatos, szép, magyar stílus. A darab pedig egyedül érdemes íróvá teszi, kit eddig „csak” zseniális dalköltõnek ismertünk.

A halász szeretõjében egyszerû emberek nagy szenvedélyei viaskodnak. Ádázul, akár a görög tragédiákban. A meséjét nem kell elmondanunk. Zsúfolt ház nézte végig tegnap, s art szeretnõk: legyen kíváncsi még rá néhány zsúfolt ház. Mert a darab megérdemli. Pompásan megrajzolt élõ alakjai életet mutatnak.

Tele a darab szebbnél szebb nótákkal. Ezeket tán nem kell megdicsérni.

Az elõadást azonban még legalább három próbának kellett volna megelõznie. A rendezés is lehetett volna lelkiismeretesebb.

A szereplõk jó része azonban kitett magáért. Forrai Ferike kedves parasztlány volt, s a nótáit alig gyõzte ismételni. Mellette egy fiatal vendégszínésznõ aratott nagy sikert. Palugyai Vil­mának hívják. Virágvasárnapig még színésznövendék. Határozott, sokat ígérõ drámai tehetség. Hatalmas orgánuma, megjelenése ezt a tehetséget szerencsésen szolgálja. A darab egy mûvészien megcsinált, sok képességet kívánó szerepében határozott sikert aratott Palugyai kisasszony, kinek tehetsége szép jövõt ígér. Bérczi megkapó verizmussal játszott egy paraszt jezsuitát. Peterdi öreg halásza ezúttal is kabinetalakítás. Füredi pompás fináncbiztos volt. E. Kovács Mariska, Bognár, Szilágyi Dezsõ s a kisebb szereplõk egyik-másika érdemel még dicséretet.

A darabnak nagy sikere volt. A közönség sokszor hívta ki, s valósággal ünnepelte Dankót, akinek a színházvezetõség ismert figyelmességébõl egy árva páholy vagy egy még árvább földszinti szék sem jutott: a színpadon kellett az elõadást végignéznie…

Szabadság 1901. január 22.