352. FÉLREVERIK A HARANGOT

A harangokat, minden harangokat, egyszer félreverték. Régen-régen volt ez. Mikor ebben a most jéghideg országban lángoltak a lelkek. Mikor ehhez a most mostoha földhöz odatapadt minden lelkes élõ, mikor szilajon, elszántan zengett e kis meleg országon végig.

Mindnyájan el fogunk menni…

Óh, régen volt ez, nagyon régen… Mi nem értjük, alig hisszük. A mi lelkünk nem lángol már. E kis ország hideg, és nem tapadunk többé buja szeretettel sáros földjéhez. Nem tapadunk, s el se mennénk, hiába üzenne akárki minékünk!…

S ha mégis üzenne, ha a harangokat, minden harangokat egyszer meghúznának, megmele­gedne mégis e kis hideg ország néhány talpnyi földje.

Csak annyi, amennyire elfér egy kis fehér gárda. Roskatag csapatja a múltnak. Nagy idõk tanúi, hamvadó szívek, idegen félistenek. Már a múltban élnek. Csak romszíveik megmaradt parazsa a melegség e kis hideg országban…

…A hétfõi vásár napján, a nagy hídon keresztül roskatag, agg embert, fehér fejût, bortól pirosat vezetett egy másik öregember.

Olvadó hóban futkostak a szánok. Ragyogott a nap. Sürgött a piac. Szaladt, rohant minden. Csak ez a két ember botorkált, mintha nem is e világból volnának. Negyvennyolcas agg honvédek… Még ki nem hûlt óriások e kis hideg földû országban. Fehér asztal mellett e hideg országért koccintgathattak hevítõ poharat. Az öregebbik jobban visszaálmodta a múltat. A másik szeretve, becézve sürgette:

- Õrmester úr, siessünk, sohse érünk haza!…

Ballagott a két régmúlt ember. Csitri fiatalok megnevették õket. A közvitéz elfohászkodta magát:

- Hejh, õrmester uram, ha hazaérünk, félreverik a harangot!

…Édes két öregember, mámoros két öregember, dehogy verik félre!… Egyszer volt, régen volt, mikor megszólaltak a harangok, minden harangok… Akkor meleg volt e kicsi ország, és most fagyos hideg…

Szabadság 1901. január 25.

ae.