360. ÚJSÁGÍRÓI KAMARA

Rákosiéknál talán nem kell, de nekünk - és mi sokan vagyunk - szükségünk van az újságírói kamarára. Nem koncedálhatjuk azt sem, bármely magas helyrõl hangozzék is, hogy az újságírói érdekeket eléggé megvédi a két budapesti egyesület. Elõször is ezeknek csak az a tagjuk, aki tagjuk akar lenni, s e sorok írója például bármely válságos dilemmában, melybe újságot író tolla sodorná, nem venné igénybe ennek a két egyesületnek a közbelépését. Azt a vélekedést sem lehet elfogadnunk, hogy az újságírói kamara akár a sajtó, akár az író ember szent szabadságát sértené. A kamarának erre módja s joga nem lehetne.

Számtalan ok mellett két fõ ok tesz bennünket az újságírói kamara harcoló híveivé.

Elsõ nagy okunk a tisztítás szükségessége. A kétségtelenül hivatlanok egész serege tódul az újságírás küzdelmes, de mindig csábító és szép pályájára. Az újságírásnak ma több a proletárja, mint a hivatott mestere. Pláne kétféle proletárságot kellene kiseperni. Az írás és az íratás proletárjait. Azokat is, akik írásból akarnak élni, de írni nem tudnak, s azokat is, kik más téren nem tudnak élni és egzisztálni, csak ha állandóan veretik a reklám nagy dobját. Ez az elsõ ok, amit még nyomósabbá tesz a revolver-zsurnalisztáknak a fõvárosban egyre szaporodó ocsmány fajtája.

A másik ok a magyar közönség nem eléggé intelligens részének az újságírásról táplált elõ­ítélete, mely annyi összetûzést s felháborító botrányt teremtett már.

Egyelõre csak evvel a két, úgyszólván csak idevetett érvvel álltunk elé.

Csupán azért, hogy megértessük az újságírói kamara dolgában elfoglalt álláspontunkat s jövendõ magatartásu[n]kat is.

Különösen mi, itt vidéken, tartjuk óriási fontosságúnak ezt a kérdést. Mert mi fokozottan érezzük az újságírói bajok keserûségeit. A vidéki hírlapírók szövetsége mit sem tett eleddig újságírói érdekekért, legfeljebb reprezentált.

Újságírói kamarára van szükségünk, s lépjen akcióba a vidéki nagy erõt képviselõ sajtó, hogy a nagy terv valóra váljék.

Szabadság 1901. február 8.

ae.