367. NAGY PÓZOK

Hogy az emberek megkövetelik, hogy áltassák õket, olyan régi igazság, amit a szociológia elemistái is tudnak. Örök emberi gyöngeség ez, s az oka a gyöngeség éppen. Jólesik nagy dolgokban, nagy erõkben, nagy munkákban hinnünk. Akik ezt a hitet táplálják bennünk, azok a nagyok és a dicsõk. Ezért nagy a poéta, az államférfi s a hadvezér. Õk a nagyság hitének legjobb ébresztõi.

Evvel szerencsésen elérkeztünk a póz mivoltáig. E pár sorból következik, hogy az emberek közti érvényesülés egyetlen és örök eszköze a póz.

Pózol a poéta, aki csinált, mesterséges formában beszél. Pózol az államférfi, mikor évszázadok jövõ nemzedékeire látszik gondolni. S pózol a hadvezér, midõn mámorossá tett katonákkal a béke érdekében háborút csinál.

A póz, tehát az örök póz éppenséggel nem bûn. Éppen olyan örök emberi, mint például a vallás és az önzés.

Az emberek azonban mindent meggyaláznak. Diszkreditálták a pózt is. Megcsinálták a közönséges pózt, mely nem a régi, természetes, hanem gesztusaiban nagy, hatásában olcsó, céljaiban közönséges.

Ezek a nagy pózok, melyek különös módon elterjedtek a mi napjainkban, nevezetesek.

Követnek, megállítanak, s minden elhatározásunk ellenére el is ámítanak nemegyszer.

Könyvet akarsz venni. Magyar könyvet. Tegyük fel, hogy könnyelmû ember vagy, s idõlopás miatt az újabb magyar poéták érdekelnek. Minden könyv szinte rikoltó, csúnya póz. Hazafi póz ez. Mûlelkesedés, mûkönny, mûharag. Pattogó magyar formák, öblös frázisok. Modernes­kedõ póz a másik. Baudelaire-póz, Heine-póz, Verlaine-póz, Petõfi-póz, Musset-póz, csupa póz, csupa csalás, becsapni, ámítni akaró nagy csalás. Irodalmunk is merõ pózolás, de mûvészetünk is az. A szecesszió szent hitvallását félremagyarázó középszerûségek s a kivasalt, konok vének egyformán pózolnak. A színpad egészen a pózoké lett. Nem a régi, becsületes, lendületes, nagystílû színpadi pózoké, hanem az új, léha fajtájúaké. Elégszer írunk errõl másutt. Na, aztán a társadalmi szereplés pózai!… A modern magyar társadalom most kezd kialakulni, s eddig még minden vonala póz. Erkölcs póz fedi az erkölcsi anarchiát. A hülyeséget betanult modor. A tudatlanságot olvasottság. Az elfogultságot farizeusság. Az önzést a közérdek hangoztatása. A vallástalanságot fekete lobogó. Az egyenlõtlenséget írott malaszt. A tettet beszéd. Folytathatnók vég nélkül talán.

Látszat, ámítás mindenütt. Az emberek nem új igazságokat keresnek, hanem új pózokat. Ha egy önfeledt pillanatban a pózoló elgyengült, és felfedi a lelkét, ha egyszer azt találja kimondani, amit gondol: megrökönyödik a maga igaz szavától, s hetekig meakulpázik…

Meddig lesz így, nem sejtjük. A nagy pózok hatalma ellen alig küzd nehány ember. Ezek nagy részénél is ez a küzdelem - póz…

Irodalmi és mûvészi életünkben már viaskodik az õszinteség. Talán fél század múlva helyet kap a magyar társadalomban is.

Addig pedig, naiv kollégáink az õszinteségben, munkára fel: deresedõ vagy dús hajzatú fejjel kezdjünk pózolni tanulni!…

Szabadság 1901. február 21.