369. HÉTRÕL HÉTRE

Elég kár, hogy nem hamvaztuk be szerdán a fejünket. A saját fejeinket tudniillik. Mert máskülönben úgysem teszünk soha egyebet, mint embertársaink homlokára hamut szeretnénk és iparkodunk szórni. Mi, emberek olyan kedves kis egyedek vagyunk ugyanis, hogy bámulatosan fáj nekünk a mások botlása. Szeretjük a penitenciát látni, ha más penitenciázik. És bizony el fog érkezni amaz idõ is, mikor csak eszkimó lesz és fóka nem: de még mindig nem lesz olyan ember még az elsatnyult eszkimók között sem, aki önnön-homlokát piszkítsa be. Ez a kedves tulajdonságunk már határozottan örökemberi…

*

Mondják és a lapok is írják, hogy sohasem böjtölt annyi ember, mint jelenben. A nagyböjt ezúttal igazán nagy böjt. Sok-sok száza az embereknek olyan szigorúan betartja, hogy még kenyeret sem ennénk, ha itt is - ott is ingyen nem osztogatnák. Hogy ez a szigorú nagyböjt mit jelent, azt sokféleképpen magyarázgatják.

Annyi bizonyos, hogy egy nagy dekadens kor készülõdik újra születni: panem et circenses kérõ nagy tömegek kora. Egy darabig még elég volt a kenyér, most már nem. Csak ne kicsinyelnénk a száraz kenyeret a munka harsány jelszava alatt. Hiszen régi öreg igazság a munka nemességérõl szóló is, de mi már alig tudunk hinni ennek a szép, becsületes mondásnak az õszinteségében. A munka igája bizony csak feledteti azt, hogy az életbõl egyenlõ jussal részesedhetnénk talán. A kellemetlen mellett a kellemesbõl is… Sohse lesz bizony ez valóság, de elvnek mindig igen szép lesz. S a szép elvek mindig hatni fognak az emberi gyengeségekre…

*

A szõke finánc esetét hallották-e? Nem bizonyos, hogy finánc volt-e vagy más: azt állítják róla, hogy a színházi karzaton derültséget keltõ módon szerelmeteskedett. Nyárai úr kuplét is énekelt róla… Beszélik, hogy a budapesti Népszínház egyik páholyában valaki úr nehány hónappal ezelõtt sokkal imponálóbb idillt szcenirozott. És kuplét nem énekeltek róla. A szõke finánc vagy kéményseprõ pedig csúnyán lakolt egy kis elhírtelenkedett csókért, mivel õ olcsóbban váltott jeggyel jutott a színházba, mint a budapesti páholyos úr. Hát ez nem volt szép Nyárai úrtól. Neki több kímélettel és jóindulattal, sõt demokráciával kellene viselkedni a karzattal szemben…

*

Íme, tehát egy kis fura színházi esettel bõségesen foglalkozunk, de alig vett tudomást róla néhány ember, hogy ülésezett e héten Nagyvárad egyetlen irodalmi körének választmánya. A közhangulat, a közérdeklõdés olyan valami, amit csinálni kell. Nem folytonos reklámmal, bár a mai reklámvilágban erre is szüksége van minden rendû és rangú valakinek és valaminek - hanem eredményekkel. Távol van tõlünk a hazabeszélés legkisebb szándéka is, de okvetlenül csinálni kellene evvel a mi irodalmi egyesületünkkel valamit. Jobban a közönség elé kellene tartani, s a közönséget - hogy úgy mondjuk többször felkeresnie. Az irodalom az emberi szellem revelációja. Mindenekben lehetséges a konzervativizmus, de irodalmiakban soha!…

Szabadság 1901. február 24.