387. HÉTRÕL HÉTRE

Borongó, emlékezõ és emlékeztetõ ünnepek napjai a nagyhét napjai.

Templomokat járnak az emberek, s bizonnyal majdnem érzik ilyen napokban azt, amit gyakrabban is érezhetnének, hogy minden vanitatum vanitas. Egy a cél, vágy: kibékülés és megnyugodás…

*

Kibékülés és megnyugodás és harc mégis, most is és mindig e világon. Kis harcok, nagy harcok. Ostobák és még ostobábbak.

Az életet néha és némelyeknek nézni is fárasztó.

A nagy szláv birodalom, ez a forrongó, mesés erõket rejtõ nagy óriás vonaglik a harcban. Kezdik letépdesni régi ruhájának utolsó rongyát is. De a ruharonggyal együtt nem egy helyütt a húst is.

Baj ott nem lesz. Eldinamitozhatják minden hatalmasokat, egy-két millió elégedetlent ismét deportálhatnak. De baj ott nem lesz. Ki még nem fejezett és fejtett erõi szunnyadoznak az óriásnak, és gépembereit, kioktatott masináit nevelheti és növelheti a germán, sorstól rendelt õsellenfél, e most harcoktól vérzõ óriásé - akárhányunknak legyen szomorú e gondolat - az erõ és a jövõ…

*

A saját kis harcaink sem minden törvény nélküliek, de inkább vulkánikus belsõ harcok.

Nálunk a társadalom vonaglik. A társadalom, mely meg sem érett, meg sem erõsödött, már csupa veszedelmes betegség.

Az volt a baj, hogy az õszinteség hiányzott belõle. S még nagyobb, hogy a legtelhetetlenebb ellentéteket nem kiegyenlítette, hanem beborította.

És a legeslegnagyobb baj, hogy mi bizony még mindig barbárok vagyunk - egy kicsit nagyon.

Csudás dolgokat beszélnek az oláhok kis fõvárosából, mely Párizs és Teherán együtt; hol intelligencia csak a romlott perverzitásban van.

Bukarestet nem ismerjük, de Budapest és az õ hasonlatosságára csinált Nagyváradok sem kutyák…

*

De nálunk legalább sok a melegszívû ember abból a fajtából, amelynek hiszekegye is van, s tovább tart az én-nél.

Valóságos szeretettel nézzük azt a buzgólkodást, amivel ennek a városnak új fõkapitánya látszólag nem vitális, de valójában a legsúlyosabb társadalmi bajokat orvosolni szeretné. Ne nézze ezeket a terveket a bürokrata száraz, rövidlátó szemeivel senki. Csupa jóindulat és melegség árad ki e száraz paragrafusok szürke soraiból.

Csak egyre kérjük, figyelmeztetjük. Igaz, hogy sok betegséget diétával gyógyítanak, de a társadalmi betegségek gyógyításánál nagy hiba volna a diéta-gyógyító móddal visszaélni. Mert akkor aztán nem marad meg semmi, csak - diéta. Egyenesen szólva: reakciót csinálni, akármilyen keveset, még jóindulatból sem szabad…

*

Napsugaras, ragyogó a tavasz… Egészséges tiszta levegõjûek az utcák. Ibolya, jácintillat terjeng. Holnap reggel hallelujaének szállja be a világot, feltámadásról, életrõl kapunk erõs hangulatot.

Szét, szerte fog foszlani ez a hangulat is. Megõrlik a napok kegyetlen apróságai. De gondolkozzon, akinek erre a gondolatra szüksége van: vajon nem csodálatos és szép dolog-e, hogy az élet örömre indító hangulata nem fogy ki az emberbõl soha!…

Szabadság 1901. április 7.