392. ELFELEJTETT AFFÉR

Megvártuk, míg felejteni kezdik. Az affér igen érdekes volt ugyan, de nem olyan egészen közömbös és hideg, hogy íráshoz értõ s írással élõ ember mindjárt higgadtan szólhasson róla.

Ott kezdõdik a dolog, hogy egyik budapesti lap ünnepi számában húsvéti verset írt bizonyos Juhász Sándor úr. Nem nagy dolog. A húsvét kellemetlenségeihez tartozik, hogy megverselik a juhászsándorok. Ez a kisbetûzés nem kicsinylés egyszersmind. E sorok írója ismeri Juhász Sándor urat, s igen tehetséges teológusnak tartja, aki egypár pompásan csilingelõ versikét is írt.

Kiss József, lapjában, a Hétben kijelentette röviden, hogy a verset tõle lopta Juhász Sándor.

A vádra védekezés jött. Kiderült, hogy Juhász Sándor nem plagizált. De kiderült az is, hogy Kiss József addig-addig terjesztgette lapjában minden tekintélyek ledöntését, hogy még a juhászsándorok is tanítványai lettek. A Juhász Sándor megvádolásáért kapott Kiss József egy olyan választ, mely az ablakba nem teendõk közé tartozik.

Külön kérdés itt, hogy Kiss Józsefnek igaza volt-e vagy nem. Az egész kanapé-hecc jobbára csak skribler embereket érdekelt. De az a káromkodás, amivel Kiss Józsefet illették, már érdekes jelenség, igen érdekes.

Kiss József megcsinálta volt a maga lapját. Azt hirdette, hogy az irodalmi klikkek ellen küzd. A fiatal, viharos, erõs tehetségeket akarja megmenteni. Így is kezdte a lap. De már a múlt nyáron, itt Nagyváradon, joggal hánytuk a szemére, hogy a lapjával új klikket csinált. Nevelt egy gárdát, mely küzd mindenki ellen. Gárdát, mely azért szívesen adja meg magát. Mely mindent megbocsát - magának s mindent felró másnak. Gárdát, mely csodálatos hittel hirdeti, hogy övé a tehetség, jelen, jövõ, ítéletmondás, ország, hatalom és dicsõség.

És Kiss József tûri, becézi a gárdát, melynek Ignotuson és Kóbor Tamáson kívül önmagukat kiírt, túlélt harcosa[i] van[nak]. Néha ugyan felsír mélabúsan, hogy nincs új hang, s hogy neki sincs már kedve. Egyébként pedig tûr mindent.

Az eredményt harsányan hirdeti az a káromkodás, melyet cinikus módon a Juhász Sándor afférjának ötletébõl a Kiss József fejére hánytak.

Lám, ezt az irodalmi szabadságot jól beoktatta a Hét s a gárda.

Ha pedig Kiss József, akirõl gyakran lehullt a cinizmus leple, megdöbben most gyakrabban, mint máskor, s eszébe jut, hogy a deres hajat mégiscsak meg kellett volna menteni a meg­ostromlott tekintélyek között: magára s a gárdára vessen. Tõlük tanultak a juhászsándorok. És ha Juhász Sándor nem is ír olyan verset, mint Kiss József, szoboszlói tanítványainak azt hirdeti, hogy a kontár nem õ.

Kiss Józsefék nevelték a juhászsándorok ismert fajtáját, az Otthon Kör óriásait, akik egyebet sem tesznek soha, mint hisznek magukban, s „rombolják a tekintélyeket”…

Szabadság 1901. április 17.

ae.