428. ESIK

Õsz áprilisban. Hûvös, nedves, hideg idõ van, a fák még teljesen lombtalanok, s a szitáló esõ egészen õszre vall. Az utcák néptelenek, alig hisszük, hogy most tavasznak kellene moso­lyogni, ragyogó, szép, lombot fakasztó napsugárnak.

Átjárja a szívünket is ez a nedves hidegség. Hiába ég kályhánkban a tûz, fázunk. Érezzük, hogy most a napnak kellene meleget adni, a napot pedig piszkos, barna felhõk takarják, az esõ szitálva hull a kövezetre.

A kertben lenn egy bolond fa virágzik, mellette az orgonafa zöldell. Szegény virág, szegény zöld levél!…

Virág, lomb reszket a sûrû, hideg esõben, csak a többi csupasz fák kérges ágain csillog az esõcsepp. Nem kell most virág, nem kell most zöld lombsátor, hiszen õsz van, hideg, áprilisi õsz.

Õsz áprilisban. A tavasz szeszélyes hónapja most is rávallott magára. Ma õszt és õszi hangulatot hozott. Holnap talán már teljes pompájában ragyog ismét a tavasz, illatozik a barackfa virága, zöldell az orgonabokor, s a rügyfakasztó lehellett pár nap alatt lombsátort csinál. De most esik, szomorúan, szitálva hull az esõ, s szánakozva nézzük a barackfa virágának egy-egy, sárba hullott, gyenge szirmát.

Debreczeni Hírlap 1899. április 13.