449. A NIZZAI DÉLUTÁN

Három munkatársunk ment ki a Rhédey kertbe, hogy beszámoljon a nizzai délutánról. Felosztották maguk között a munkát: egyik az elejét, másik a közepét, a harmadik a végét fogja megírni a referádának.

És amikor elkészültek a munkával, kiderült, hogy nem referáda, nem kimerítõ, alapos tudósítás az, amit írtak, hanem lelkes himnusz, rajongó költemény, amelyben megzengték ennek a délutánnak (amely egyébként a késõ éjjelbe nyúlt) a szépségeit.

Alább adjuk mindhármuk írását, itt csak azt írjuk meg, hogy a mulatság nemcsak szép volt, hanem hasznos is: több mint négyszáz koronát jövedelmezett a jótékony célra.

[…]

*

A színes lámpionok még büszkén ragyogtak, zajongva, nevetve, táncra vágyva várt a fiatalság, mikor megkoppant az elsõ esõcsepp. Nem vettük komolyan. Egy nizzai délutánt nem csúfolhat meg az idõ. Ám a mi egünk bosszús volt, hogy olasz égnek néztük, s könnyezni kezdett - mondanák a szép beszédû költõk. Megmozdultak az akácok alatti asztalok, s következett a nagy anabázis fel a sportterembe. Mi, a javíthatatlan lumpok, ázva szürcsölgettük utolsó pohár sörünket, mikor ott a rögtönzött táncteremben mulatságéhes fiatalok tüzes csárdást roptak…

És erre már vége volt Nizzának. Így mulatni csak Váradon tudnak. A cigány zenéje szétszállott a kertben. Integettek, bólintgattak a színes lámpionok, s feladta a harcot az ég is…

A terembe betódult az enyhén hûlt levegõ: a nizzai délutánból nizzai éjjel lett. Kísérve a muzsika hangjától elkódorogtunk a délutáni, angyali dévajság színterén…

…Kerülve is taposni kellett az eldobott virágot, mely ott feküdt a tarka papírkák szõnyegén… Hajh, hajh, ilyen csapodár a fiatalság. Eldobja a virágot az igazi virágért, a konfetti-jókedvet a tánc tüzes, ritmikus kedvéért… Legmesszebb, hátul, hova alig világolt egy lámpion fénye - szomorúan, sötéten állott a rögtönzött színpad, mely nizzaivá egyedül nem tudott lenni a szép délutánon.

Szólt, zengett sokáig a zene, összevillantak a tánc mámorában az égõ szempárok, tartott ez a szép álom késõ éjszakáig. Ekkor ébresztett fel mindenkit a lárma: elõrobogó kocsik zaja, mely utolsó akkordja volt a nizzai estnek…

Szabadság 1900. június 8.