457. A SZÍNÜGYI BIZOTTSÁG

A nagyváradi színügyi bizottság úr akar lenni színészek és színésznõk felett. Nagyvárad tanácsa viszont nem akar minden jogról lemondani, ami õt a díszes, új színház jóvoltából megilleti. A kontroverzia felett a mai közgyûlés dönthet - ha mer. A história különben nem új. Speciális vidéki íze van, s némely vidéki városnak ez az íz még mindig a szájában van. A színügyi bizottsági tagokat értjük meg könnyebben. Mi, kulisszák közt járatos emberek, méltányolni tudjuk a színügyi bizottsági tag urak álláspontját. Már egy kis, nyári kritikus keble is dagadoz attól a tudattól, hogy neki erre a fényes, káprázatos világra befolyása van.

Bókokat mondat magának büszke primadonna szépektõl, s leereszkedõleg csípi állon a szóló szereppel próbálkozni szándékozó fitos kóristánét. Pedig mi õ? Egyszerû kis kritikus, kinek szava nem szentírás. Írhat, szurkálhat, kellemetlenkedhetik, de hatalma nincs. Ellenben a színügyi bizottsági tag hatalmas férfiú: kezében élet és halál. Ha kedve tartja, megváltoztatja a mûsort. Feltéve, ha kedve szottyan kocsikázni egyet a kitûzött darab heroinájával. Ilyen nagy úr lenne a színügyi bizottsági tag, ha valami titkos hatalom nem intézkedett volna bölcsen egy kis akadályról. Ez az akadály mindenütt: a tanács. Ez is a természet harmonikus rendjét bizonyítja… Egy vidéki városban olyan jogokat nyert a színügyi bizottság, mint amilyeneket a nagyváradi - akar. Már a tagok megválasztásánál is óriási hecc volt. Olyiknak vagyonba került. A bizottság megalakult. Csodálatos véletlenségbõl - részben agglegényekbõl, részben pedig a papucs jármait lerúgott, kikapósaknak ismert férjekbõl. A színügyi bizottság buzgón mûködött, de egy év múlva sorra mondtak le irigyelt rangukról. Egy új lemondásnál azt mondja az öreg polgármester: „Látják az urak, megmondtam én ezt elõre. De az urak azt hitték, hogy ahol áru van, ott szabad is a vásár!…” Azóta abban a városban kötéllel alakítják a színügyi bizottságot.

Az igaz, hogy ott botrányosan magas piedesztálon áll az erény, s a bizottsági tag urak csak azt érhették el, hogy [a] laikus közönség nagy kópéknak tartotta õket. Amilyen szép cím ez különben, olyan kellemetlen, mikor az ember érzi, hogy nem érdemli meg… Természetesen minden vonatkozás nélkül mondtuk el ezeket. A mi színügyi bizottsági tagjaink bizonyára csak magasabb szempontokból kívánnak maguknak korlátlan hatáskört. - Ám azért nem fölösleges az a jóakaratú figyelmeztetésünk, hogy a színügyi bizottsági tagsági pálya nem mindig az egekbe visz. Annyi felelõsséggel jár, hogy szinte célszerû a jogok és felelõsségek jórészét a más nyakába sózni…

Szabadság 1900. július 13.