460. OLASZORSZÁG GYÁSZA

Umberto király megyilkoltatása

- Távirati és telefontudósítások -

Angelo Bresci… Ismét egy… Luccheni és Caserio Santo után ismét elõbukkan egy fenevad abból a sötét, rejtelmes tömegbõl, amelyet éhezõ népnek nevezünk.

Tegnap mi volt még?… Semmi. Egy a milliókból, egy szürke, névtelen, ismeretlen alak, és ma ismerjük mindnyájan, és borzalommal ejtjük ki a nevét.

Angelo Bresci bevonult a történelembe…

Névtelen társai közül egyszerre kiemelkedett, és a gyilkos dicsõség véres glóriája reszket a feje körül.

Tegnap semmi sem volt: ma királygyilkos már. Véres kezû társainak szörnyû galériája megszaporodott.

Milyen társaság ez, Istenem: Luccheni, Caserio Santo, Angelo Bresci.

És ezek mind úgy bukkantak fel egyszerre, váratlanul, megdöbbenést keltve onnan, abból a sötét tömegbõl, amelyet népnek szokás nevezni.

Mi van hát ott, odalenn, hogy ilyen alakokat szül a setétség? Micsoda borzalmas, rejtelmes indulatok szunnyadnak ott, micsoda névtelen, szörnyû kínok lakoznak lenn a sötétségben, ahonnan a Lucchenik elõtörnek!

Mert egy ember, ha elkeseredik, nem gyilkol még. Egy ember, ha elvesztette mindenét, nem ront neki gyilkos kézzel koronás fõknek.

A tömegnyomor szüli az ilyen bestiákat, akik vad dühükben ártatlanokat marnak meg. A tömegnyomor rezdíti meg az eldurvult szív húrjait, az borítja véres ködbe a szerencsétlen szemét, ez rontja meg az agyár, az ad célt a fegyverének.

Félelmetes biztonsággal gyilkolnak e fenevadak. Caserio Santo kezében villant a tõr, és a jóságos Carnot halott volt; Luccheni egyszer döfött, és az angyali Erzsébet királyné pár perc múlva kilehelte lelkét, Angelo Bresci lõ, és a nemes Umberto holtan terül el.

Mindig a jók, az ártatlanok esnek áldozatul.

Kinek a bûnéért bûnhõdnek õk? Kik vétkezték azt a vétket, amelyért õk szenvednek mártírhalált?

Ki tudna erre válaszolni?

Könnyein keresztül annyit lát csak a gondolkozó ember, hogy oda le, az apokaliptikus sötétségbe, hol ismeretlen rémek nyüzsögnek, és veszett indulatok tanyáznak, világosságot kell vinni.

Világosságot, világosságot! És kenyeret! Hogy a rémeket megfojthassuk, az indulatokat megszelídítsük, és magunkat megóvjuk. Mert eddig csak egyenként törtek elõ a veszett bestiák: Luccheni, Caserio Santo, Angelo Bresci… De mi lesz akkor, ha megmozdul maga a nagy rejtelmes óceán, amelyet éhezõ népnek nevezünk, ha megindul maga a sötétség, és rádõl a mi ragyogó, mulató világunkra…

Szabadság 1900. július 31.