461. A RÉGI JÓ IDÕK

A Józsa Gyurik kora már lejárt. A régi dínomdánomoknak, országra szóló hecceknek se híre, se hamva. A nagy hecckedvelõk unokái bajokkal élõ, jámbor emberek, kiknek elég gondot ad a fináncminiszter legújabb rendelete - az adófizetések[re] vonatkozólag tudniillik. Ám a régi vírtus mégsem veszett ki egészen. A régi dicsõség fénye föl-föltetszik egy pillanatra. Van még olyan magyar úr, akibe[n] megterem még a régi hangulat. Egy Bihar megyei földbírtokosról szól a dal.

Mulatós jókedvérõl ismeri az egész vármegye. Ha bekerül Nagyváradra, ugyancsak van dolga a cigánynak. Mert vakmerõ ötletei vannak a nagyságos úrnak. Nemcsak azt teszi meg, hogy három nap és három éjjel mulat, de kényszeríti a kompániát is a kitartásra. Ha a társaság valamelyik tagja elázik, abba okvetlenül életet önt a nagyságos úr. Olyan gyönyörûn lõ el a füle mellett, hogy a legtürelmesebb dobhártya sem bírja ki. Egyszer megtörtént, hogy valaki hátradûlve, a falnak támasztva a fejét, próbálta kipihenni két éjszaka fáradalmait. A feje körül, arasznyi távolságban glóriát rajzoltak a revolvergolyók.

Egy ilyen mulatság volt a napokban is. Harmadik napon kocsira szedelõzködött a társaság, s elhajtott faluzni. A faluzás abból áll, hogy minden útszéli korcsmába belátogatnak. A cigányt persze magukkal vitték. Az úton szembejön két parasztember. A nagyságos úr megismeri õket.

- Üljetek fel, Jóska! A két atyafi felül az egyik kocsiba. Ismerték jól a nagyságos urat, hiszen nála aratnak már vagy húsz év óta.

Betérnek a legközelebbi korcsmába. A társaság fél óra múlva teljesen el van ázva. A cigányok is alusznak. A nagyságos úr nem tehet semmit. Elõveszi a revolverét. Mindhiába. Nincs már egy tölténye sem. Hárman vannak ébren. Õ és a két atyafi. Ezek roppant buzgón isznak. A nagyságos úr szíve megtelik keserûséggel, ahogy nézi ezt a sok elázott embert.

- Hej, Jóska, nem így volt ez régen!…

- Bizony nem az, nagyságos uram.

- Emlékszel most tíz éve arra a karácsonra?

- Hogyne. Akkor volt, hogy a Kõszegi nagyságos már a negyedik napon meg akart szökni, aztán a nagyságos úr kilõtte alóla a lovat…

- Hát az Izsák korcsmárosra emlékszel? Akkor is így szedtelek fel az úton.

- Bizony!… Hogy óbégatott, mikor négy felül is felgyújtottuk a korcsmát!…

Magát a Jóskát is elszédítik a gyönyörû emlékek, s lehajtja a fejét a padra.

A nagyságos úr meghatottan kotorász a zsebében, s kihalász még egy töltényt.

A másik pillanatban óriási dörrenés. A pislogó petróleumlámpa ezer darabokra törik. A mámoros urak ijedten riadnak fel. A nagyságos úr pedig mélabúsan szól Jóskához:

- Gyere Jóska, menjünk más korcsmába. Hagyjuk itt ezeket a pulyákat…

Szabadság 1900. augusztus 7.