463. AMI KELLEMETLEN

Levelet kaptunk a közkórház igazgató-fõorvosától. Olyan nyilatkozatféle a levél. A lapoknak válaszol.

Szól és kitanít a levél arról, hogy mit lehet és szabad megírni az újságoknak.

A levél különben egy, a lapok és a közkórház között felmerült afférnek az epilógusa. Mi az afférnek csak szemlélõi voltunk, a levél tehát személyünkben nem érdekel bennünket.

De igen-igen érdekel az a része, hogy a lapok néha „kellemetlen tudósításokat” közölnek.

Távolról sincs eszünkben a fõorvos úr bennünket úgysem érdeklõ levelét kritika tárgyává tenni. Ezt a részét sincsen. Csak egy kijelentésünk van.

A lap kötelessége: a kritika. Meglátni mindent, s lehetõleg elfogulatlan véleményt mondani mindenrõl.

Ha ezt úgy lehet tenni, hogy senkinek kellemetlenséget ne okozzunk, akkor mi egy rettenetes lidércnyomás alól szabadultunk meg. Akkor a világ meg van váltva, harcra nincs szükség, beállott az igazi treuga dei…

És ha ez így van, egy hét alatt nemcsak minden lapnak vége lesz, de vége lesz a világnak is. Az emberiség elérte a tökéletességet, s bevonul minden pereputtyostól egy más, tisztább, éterikus világba…

…Ám félünk, hogy a levelet félreértjük. A fõorvos úr tényleg azt hiszi, hogy kellemetlenségek megírása nélkül is lehet lapot csinálni… Készséggel elismerjük, hogy a lezajlott afférban a fõorvos úr és a közkórház részén van az igazság, de ebben a másik hitben nem osztozunk.

És hogy mennyire igazunk van, mutatja az, hogy mi ezt a kis választ a legóvatosabban akartuk megírni, s mégis félünk, hogy a fõorvos úr félreérti intenciónkat, s ez a kis korrekció - kellemetlen érzést szerez neki…

Hát ilyen bajos a lapoknak kellemetlen tudósításokat - nem közölni.

Szabadság 1900. augusztus 8.