485. A SZÍNHÁZ MEGNYITÁSA ELÕTT

A színügyi bizottság ülése

Csak tíz napunk van a színház megnyitásáig, s látszik a lázas sietség, mely az elsõ elõadást megelõzi. Ez a láz látszott meg a ma délután tartott színügyi bizottsági ülésen is. Fontos dolgokban kellett határoznia ma a bizottságnak. A társulat végleges névsora, a szerepkörök betöltése, a színügyi bizottság ügyrendje, a legelsõ mûsor bemutatása és még egynehány igen fontos kérdés került a bizottság elé.

Az ülés derûs hangulatban kezdõdött, mint a színügyi bizottsági ülések általában. A jókedvû színügyi bizottsági tag urak kifogyhatatlanok voltak az élcelõdésben.

- Az elsõ szezon remekül fog sikerülni - kezdte meg soron kívül a tanácskozást egy elég ifjú bizottsági tag -, határozottan jó társulatot hozott Somogyi. Igen csinos nõtagok vannak…

Mikorra a társulat névsora felett kellett dönteni, már a bizottság egyik nõs állapotú tagja is vérszemet kapott. Mikor Hoványi elnök feltette a kérdést:

- Elfogadja-e a színügyi bizottság a színtársulatot?

A nõs állapotú úr pajkosan válaszolt:

- Általánosságban elfogadjuk. Részleteiben majd - felosztjuk egymás között.

Hoványi elnök alig tudta kissé méltóságosabb mederbe terelni a tárgyalást. - Hiába csengetett. Az urak avval voltak elfoglalva, hogy elkobozzák egy szép színésznõ arcképét, mely véletlenül az egyik bizottsági tag úrhoz került. Természetes a tulajdonos nem egykönnyen bocsátotta közprédára az elrejtett képet.

Szerezzen mindenki magának. Van elég nagy választék.

Íme, ilyen volt a hangulat az ülés elején. S óh, szörnyûség: Az urak egyre komolyabbak lettek. Sõt haragosak.

Késõbb már tömlõben kellett tartani a vihart, hogy ki ne törjön.

A katasztrófát azonban nem lehetett elkerülni. Az ülés végén a tömlõ kirepedt, s nagyobb orkán támadt, mint amelyik Odüsszeuszt a tengeren sanyargatta. Tán nagy veszedelem származott volna, ha hírtelen közbe nem jõ valami. Illetve nem is közbe. Hanem az óramutató elérte az ötös számot. S e pillanatban, a vihar tetõpontján, az egyik bizottsági tag hangosan elszólta magát:

- Pont öt óra.

Mintha valami égi beavatkozás történt volna, rögtön elült e vihar. Sõt - öt perc múlva már egy lélek sem volt a teremben.

Az ördög tudja annak az ördöngõs órának a titkát. Annyi tény, hogy a tekintetes színügyi bizottság tagjai rátermettek a színügyek dirigálására. Olyan szertelenül szeszélyesek, mint - a primadonnák.

Ami pedig az ülés komoly bírálata lenne, azt a referáda végére hagyjuk. Itt elöl még nem akarunk kellemetlenkedni. Lássuk hát egyelõre az ülés lefolyását kellõen szárazon.

[…]

És most beszéljünk másról. Furcsa impressziókat keltett bennünk a színügyi bizottság mai ülése. Úgy véljük, hogy a színügyi bizottság tagjai túlértékelik állásuk fontosságát, sõt túllépik hatáskörét is. Hajlandók volnánk ezt az elsõ állandó színiszezonnak tulajdonítani.

Talán természetes ez az önérzet és akciótúltengés. De mindenképpen veszedelmes. Ezt a mai ülésnek sok-sok mozzanata igazolta. A színügyi bizottság valósággal és kizárólag magának vindikálja a színház vezetését. Megköti teljesen a direktor kezét. Nemcsak mûvészi tekintetben, de adminisztratív, sõt anyagi ügyekben is. Hetenként bemutattatja magának a színház mûsorát, naponkint ellenõrzi a pénztárt, s csak az hiányzik, hogy a tagok szerzõdtetési és elbocsátási jogát el nem veszik tõle. Függésbe kívánják hozni a direktort minden egyes színügyi bizottsági tagtól. Kunz Gusztáv az egyik tag, röviden így nyilatkozott:

- Az igazgató ismerje meg minden bizottsági tag intencióit.

No, ha ennyire irányadó minden egyes bizottsági tagnak a véleménye, kár volt mûvészembert állítani a színház élére. Vette volna át a direkciót az egyik bizottsági tag. Hiszen így úgysem más a direktor, mint nagyon is kevés eszközû reprezentáló. Nem a Somogyi érdekében szólunk. A mindenkori direktor s fõképp a nagyváradi színészet boldogulásának érdeke szólaltat meg bennünket. A város a színházon kívül mit sem ad az igazgatónak. Már most hogy prosperálhasson, ha - hogy csak egy példát említsünk - a színügyi bizottság még azt is kiköti: milyen hosszú legyen a szünet, s így kényszeríti még több pénzt fizetni a színház világítására. Ez csak a legkevesebbet mondó eset. De a színügyi bizottságok tagjai bizonyára emlékeznek a mai ülésbõl számos furább esetre is. Ismerünk városokat, ahol óriási szubvenciót kap a várostól a direktor, s a színügyi bizottság mégis megmarad a szigorú ellenõrzés jogánál, s direktor helyett direktor nem akar lenni. Még beszélünk errõl hosszasabban.

Most csak annyit ajánlunk a színügyi bizottság tagjainak, hagy gondolkozzanak. Nem jól van ez így!…

Szabadság 1900. október 6.