486. OKTÓBER 6.

A vértanúk emlékének szenteltük a mai napot. Az aradi Golgotánál találkozott e napon minden magyar gondolata. Egyesültünk a hazafias érzésekben, és egy pillanatra megszûnt minden politikai ellentét, irigység, háború. Éreztük, hogy testvérek vagyunk, mindnyájan egyformán szeretjük az anyát, aki szült, nevelt és a hazát mely bölcsõnk és sírunk, mely a szózat szavai szerint ápol és eltakar.

Mégis szomorú, a szokottnál is fájdalmasabb volt ez a mi gyászos, szent ünnepünk. Emlékeztünk, és fájt ez az emlékezés. Eszünkbe jutott, hogy méltatlanok vagyunk mártírhalált halt szent apostolainkhoz. Hogy nagyságuk megértetlen, példaadásuk követetlen. Amiért õk meghaltak a bitón, azokat a kincseket prédának tekintik újabban lelketlen korcsok. Gyûlölködést hirdetnek s belharcot. Oh lebegjen körül bennünket a ti szellemetek, szent mártírjaink!… Tanítsatok meg lelkesedni s áldozatot hozni. Gyújtsátok fel hamvadt tüzünket. Hogy tudjuk szeretni egymást és a hazát!…

Szabadság 1900. október 7.