505. HEGYESI MÁRTON

Egy vallomáson kezdjük. Ebben a pillanatban mi súlyos bûnt követünk el a szerkesztõségi szubordináció ellen. Olyanféle bûnt, amit becsempészésnek nevez a redakciók szótára…

A szubordináció megsértése talán súlyos bûn - beismerjük. De ezt a bûnt velünk éppen a mi igazság- és kötelességérzésünk követteti el. Mert igazságtalannak tartjuk, s a mi közön­sé­günkkel szemben kötelességszegésnek, hogy mikor egy olyan embernek van ünnepe, mint Hegyesi Márton, mi mélységesen hallgassunk, mert Hegyesi Márton ennek a lapnak felelõs szerkesztõje…

Mi sem fogunk új dolgokat írni Hegyesi Mártonról. Mint emberrõl talán többet tudnánk másoknál, de mint közéletünk egyik legérdemesebb vezetõ alakját, mindenki ismeri.

Mint ember egy - sajnos - ritkuló típus képviselõje. A régi nemes alakok közül való: puritán, erõs érzésû, tiszta gondolkozású, sokat tudó, munkás, emberszeretõ. Hazafias és faji érzésben a legerõsebb talán. Deresedõ fejjel még mindig tud lángolni. Lelkesedésre, munkára fiatal maradt. A reménytelenséget nem ismeri: érzéseiben megedzett, hívõ, és erõs. És ilyen õ minden szereplésében, a közélet minden vonatkozásában. Önzetlenül munkál, szeretettel, kímélettel, fáradhatlanul. Ahol közügy munkára szólít, ahol nemes cél lelkesedõket kíván: Hegyesi Márton mindenütt ott van. Oszlopos tagja a szabadelvû pártnak, vezetõ alakja Nagyvárad tanügyének, elismert érdemû tudós, a vármegyei élet egyik vezetõ alakja, mint e lap felelõs szerkesztõje tisztelt és szeretett nesztora a hírlapírói karnak. Nincs olyan küzdõtere a közéletnek, ahol õ nem munkálkodik… És munkálkodjon is még sokáig. Ma tisztelõinek serege kereste fel tuszkulánumában, patriárchális, szép családi körében. A rokonok, a barátok, a küzdõtársak. A tanítói kar küldöttségileg üdvözölte. Ma este pedig vendégszeretõ háza megtelt szeretõ és tisztelõ híveivel. Igaz, szép magyar szokás szerint mai névestéjén, Márton napja elõtt az ünneplõk nagy seregébe állhassunk be mi is. Ne legyen ez nekünk megtiltva, csak azért, mert közel állunk hozzá. Köszönthessük mi is szeretettel, s mondjuk el, hogy õreá még nagyon sokáig van szüksége a közéletnek munkálkodóul s példaadóul, s hogy nekünk lelkes, forró vágyunk, hogy így legyen!…

Szabadság 1900. november 11.