520. SZÉP HELÉNA

Offenbachot, a nagy, a filozófus, az isteni Offenbachot kerestük ma a Szigligeti Színházban, de nem találtuk. A színlap vezetett félre bennünket. A színlap, mely ellen hangzék nem egy panasz. Hét órakor kezdtük a keresést, s úgy tíz óra felé jöttünk rá csak, hogy becsapódtunk. A felfedezés igen elkeserített bennünket. Pintért kerestük mindenfele. Nehezen találtuk meg, mivel õ ma ugyanis rendezõ volt. A rendezõ pedig kengyelfutó a színpad és a nézõtér között. Mivel pedig a Szigligeti Színházban csak éppen a rendezõknek nincs a színpadi ajtóhoz kulcsuk: természetes, hogy Pintért kint találtuk a színház és bodega között. Éppen azon töprengett, hogy a rendezõi tiszt meg az influenza mért jár mindig karöltve.

Rárohantunk.

- Hallja az úr, mit bolondítanak bennünket. Hiszen azt ígérték, hogy ma Offenbach-este lesz.

Pintér megdöbbent, s csak ennyit szólt:

- Tényleg az volt.

Késõbb rájöttünk, hogy Pintér igazat szólt, Offenbach-este volt tényleg, de elfeledkeztek Offenbachról. Offenbach aztán úgy bosszulta meg magát, hogy teljesen elmaradt. Még egy fikarcnyi ép melódiát sem küldött maga helyett.

Így történt aztán, hogy a mai elõadás nagyon rossz volt, bár szegény Offenbach-váró Pintér majd a lelkét adta ki a rendezésben.

Szép Helénáról, B. Csik Irénrõl meg kell vallanunk, hogy szép volt. A többi vallomásaink nem ilyen kellemesek. Csik Irénnek rosszabb estéje volt, mint valaha.

Mert ma még a játéka sem feledtette el, hogy õ nem primadonna. Csak affektáltság, kellemetlen modorosság volt minden énekszáma. Perényi ma jobban volt diszponálva, mint legutóbbi szereplésekor. De Páris õ sem volt. Lányi Edit elég ügyes volt. Nyárai, Bognár és Szilágyi mókáikkal igyekeztek feledtetni, ami az elõadásból hiányzott, az édes, a felülmúlhatatlan Offenbach-szellemet. A közönség emlékezett és nem tapsolt.

Szabadság 1900. december 1.