541. SZILVESZTER

Eljön minden esztendõben, pontosan, hûségesen. Sohasem késik, és mindig egyforma vén, egyformán jókedvû. Bolondos agglegény, mindig nevet, és ezzel ríkatja meg az embereket. Hideg, kemény hideg van, mikor õ érkezik. Bejelentetlenül jön, és mégis várják. Jókedvû legényemberek, meg mindenféle bohém népség üdvözli szeretetteljesen ezt a vén legényt.

Nagyon jó ezt az éjszakát vígan keresztülélni, mert csodálatosan szomorú másként. Temetõje felé megy a vén esztendõ és megszületik az új. És ebbõl a kettõs ténybõl mégiscsak az elsõ dominál a szilveszter hangulatában: a szürke csöndes elmúlás képe…

Nagyon szomorú dolgokat mesél szilveszter éjjelén az embernek az egymást ûzõ, kergetõ gondolat. Valami végtelenül nagy, szürke lepel borítja be a nagy mindenséget. A szürkeség kissé a fehérbe játszik, és közepén hideg merevséggel áraszt foszforeszkáló, hideg, fehér fényt egy láthatatlan kereszt.

Nem.

Összecsendül a pohár barátságos megszokott csendüléssel. A sötétveres bor olyanná festi az emberek arcát. Víg, lármás muzsika tölti be a füstös korcsmaszobát, jókedvûen köszönt be Szilveszter.

És eljön a gyors öreg esztendõrõl esztendõre. Mindig egyformán vén, és minden jöttekor meghal egy esztendõ.

És a hosszú esztendõsorral együtt vénülünk mi is, míg egyszer olyan fehérek nem leszünk, mint az öreg szilveszter apó.

Szabadság 1901. január 1.