575. AZ ELEVEN ÖRDÖG

Csak valamivel több embert érdekelt ma este Konti Eleven ördöge, mint tegnap Tosca s tegnapelõtt a Bölcsõ. Pedig ez a kedves operett - eltekintve mai elõadásának különös érdekességeitõl - bizony legalábbis jó félházat megérdemelt volna. Forrai Ferike Letorrières vicomte-jától - valóban szólva - nem vártunk sikert. Ám kedvesen csalódtunk. A mi kis primadonnánk, kivált édes hangjával - ma is sok-sok tapsot kapott. Kedves volt nagyon, csak mégsem Letorrières volt, az ördöngösen pajzán Letorrières. Ám mintha az egész ensemble hozzá alkalmazkodott volna: külön-külön alig mondhatnánk rosszat az egyes szereplõkrõl, de az egész elõadásból hiányzott a darab lelke, az elevenség, pajzánság. Érdekessége volt még az estének, hogy Hermine szerepét egy kis kedves színészgyermek, Peterdi Sándor kisleánya, Etelka játszotta. Igazi színészvér ez a gyermek. Otthonosan, biztosan mozgott a színpadon, nagyon ügyesen énekelt is. A harmadik felvonás románca után annyi tapsot és éljent kapott, hogy egy kész primadonna megirigyelhette volna. Lányi Edit takaros szabóné volt, s ma különösen diszponálva. Hasonlóan ügyes volt P. Tóvári Anna. Bérczi elemében volt, sokat mókázott. Jóízû Pomponius kupléit alig bírta ismételni. Nyárai jóízû volt ma is, kár, hogy a szerepét nem tudta! Füredi, Erdei Berta és a nagyon mulatságos Szilágyi Dezsõ érdemelnek még dicséretet. A rendezés ellen sokat szólhatnánk.

A francia meséhez sehogysem illett az elsõ felvonásbeli túlságosan stilizáltan magyar parasztszoba. Vagy a párizsi kiállítási magyar csárdát gondolt a rendezõ? A darab önkényes megkurtításai is szót érdemelnének egyéb hibák mellett. Tekintve azonban, hogy ebben a szezonban sokkal gyengébb operettelõadásokban is volt kellemetlen részünk, elnézõk vagyunk, s a közönség tapsaira is apellálva: még egyszer konstatáljuk a tisztességes sikert.

Szabadság 1901. március 7.