3. PÜNKÖSDI HANGULAT

Bódító akácillat májusi vegetáció nélkül, könnyû zivatarok, Orbán-napi fagyok, lankasztó hõség néha-néha: ilyen a politika pünkösdje. Van nyelv is, tüzes és tüzetlen, de a magyar politika mostani pünkösdjében nem szállnak e nyelvek lelkes apostolok fejére. Nyalnak inkább. Kézfejet és lábfejet. A legnagyobb esetben is csak peregnek, mint a szélmalom. A nagy nyelvelõnek nincsen szüksége apostolokra, csak kézcsókoló szolgákra s szentelt olajjal kent nyelvekre…

*

Semmi örömet nem tartogatott a mi számunkra sem a pünkösd. Sõt, tán nekünk hozott legtöbbet a megalkuvás kényszerûségébõl. Híres Biharnak, híres Nagyváradnak nem volt még ilyen bús, ólomszürke pünkösdje. Sehol semmi fény és remény. A nagy augurok némák. Mindenki érzi itt, hogy eldobtak bennünket. Veleduram, veled! - csendül vissza a lelkesedés fogadalma… Bizony uram, el is jutottunk Veled a nagy megalázásba és bizonytalanságba. Megmutattad a zászlónkat, összetépték, kirántottad a kardodat, megnevették, kihívtad a harcot, s megfutottál. Mi is Veled együtt: Veled, uram, veled!

*

Nagy a bizonytalanság, nagy a szûkölés. Másutt legalább tudják, hogy mi lesz. Ahogy Széll akarja, vagy ahogy a legcélszerûbb. Mi semmit sem tudunk. Mozog, sorokba lép az egész ország. Kommandóra, vagy belsõ vágyból - mindegy.

Valamikor - úgy tetszik, hogy nagyon régen volt - az egész országot érdekelte, mit akar Bihar… Akkor még nem azért kezdték a harcot, hogy szégyennel kelljen föladni. Zászlónkon ragyogott a szabadelvûség büszke hiszekegyje, mely harcba indulva mámorosokká tett bennünket. Most úgy jártunk, mint kuruc Szörény kapitány. Kijózanodtunk és csatát vesztettünk…

*

Nagyváradon van vagy negyven önképviselõjelölt. A legtöbb kiszemelte már a kerületét, s a legtöbbrõl még nem is hallottak a kiszemelt kerületekben. A leglehetetlenebb nevek kerülnek forgalomba. De valamennyi erõsen tartja magát - az önjelölésben. Azok azonban, akiket szeretnõnk megmozdulni látni, azok hallgatnak és várnak. Mit tudják, mi lesz itt voltaképpen. Talán a nagy nyelvelõ annyira gyõzedelmesnek hiszi a maga sötét gárdáját, hogy közülük küld egyszerûen a nyakunkra egy csapatot. A legutolsó nagy vereség után megteheti. Gyere még egyszer elé kuruc Szörény brigadéros s mondd el rólunk:

- Úgy van, igaza van. Selmák vagyunk…

*

De hajh, nagy, annál nagyobb a megelégedés a másik táborban. Vannak ám titkos jezsuitái már sokan a mi régi, híres szabadelvû táborunknak. Volt alkalmunk észrevenni a nagyváradi szabadelvû párt egy ülésén, mikor valaki figyelmeztetett a közeledõ terhes, sötét idõkre. Hogy megijedtek egynéhányan ettõl a hangtól. Most már többen vannak. Most már megalkudott mindenki. Itt a pünkösd, de tüzes nyelvû apostolok nélkül. Szomorú, ólomszürke levegõjû a politika pünkösdje. A fojtó akácillat mintha tömjénfüst volna. Nem az ördögöt ûzi, hanem a lealázott szabadelvûséget fojtja meg. Veled uram, Veled - mindnyájunkat…

Nagyváradi Napló 1901. május 26.

Ady Endre.