4. SZÍNHÁZI POÉZIS

- Titkos költõk -

Van egy munkatársunk, aki mindig lehetetlen interjúkon töri a fejét. Hol Krügerhez akar utazni, hogy megtudja a véleményét Draga királyné esetérõl, hol Balogh Dömét akarja nyilatkozásra bírni a monarchia külügyi vámpolitikája felõl.

Ennek a férfiúnak támadt a minap ismét az a gondolata, hogy õ meginterjúvolja a nagyváradi színház tagjait, hogy hogy érzik magukat az elsõ szezon végén…

Talán meg is történt az interjú, melyért majdnem Krügerhez küldtük a szerencsétlen ötletû férfiút. Persze szóba sem jöhetett a leközlése. Elvégre túlságosan jól aligha érzik így hónap végén magukat a múzsák a színház táján, attól a csekélységtõl el is tekintve, hogy valamennyi színházi interjút munkatársunk saját maga gyártotta… Színházi barangolásainak mégis volt némi eredménye. Kérdéses, jobban mondva: interjús munkatársunk ugyanis fölötte nem diszkrét ember, s így látogatásai alkalmával néminemû diszkrét írások ragadtak a kezéhez.

Lapozgattunk a vegyes parfümû levélkék között, s megdöbbenve észleltük, hogy mennyi versíró ember él itt Nagyváradon, s milyen nagy poézist fogyaszt a színház. Íme az elsõ levél is itt felül - vers. Így hangzik:

Levél

Blahánénk, Barbink, csalogányunk,
A mi szemünkben legnagyobb,
Igaz vajjon, hogy fáj a lelked
A táj után, mit elhagyott?…

Mondd: nem igaz. Hisz a te lelked
Ihletet, lelket itt kapott.
Ha valaha tán el is válnál,
Meglásd, a lelked itt hagyod.

Nyolc sorú jóslat - aláírás nélkül. Mindenki sejti, hogy Székely Irén kapta. A vers közép­minõségû: Tisztes polgári állású Szigligetista írhatta…

Vérpiros a papír, melyen a következõ versecske díszeleg:

Katonának nem jó lenni,
Mert sokszor kell messze menni,
Lóra ülni nehéz kedvvel,
Égő, meleg szerelemmel.

De amikor téged látlak,
Katonasor, nagyon áldlak,
A te ajkad nem csókolna,
Hogyha huszártiszt nem volna.

A katonaság és a polgárság közötti jó viszonyra tekintettel nem mondjuk meg, ki kapta meg ezt a kis hadügyi verset.

De itt egy másik:

Szohnerkének

Te vagy a liliomfehérség,
Egy szép álom, mely elrepül,
Te vagy a testet öltött szépség,
Amerre jársz, száz vágy repül.

Oh mint szeretném Heine urral
Fejedre tartanom kezem,
Hogy maradj meg ilyennek mindig,
Tisztának, szépnek édesem.

A vers - mint értesültünk -, a gimnázium önképzõkörén jutalomért is pályázott.

Megható a következõ is:

A pénzpiac nagyon drága,
A közélet sivár, árva,
De mióta látlak téged
Bliktri nékem a közélet.

Gyermek lettem, gyermek ujra,
Egy jóságos tündér ujja
Megérintett s ujra élek,
Adjő nyárig, oh közélet.

Hogy ez a kis vers kirõl zeng, azt nem a katonaság és polgárság közti jó viszony okából nem áruljuk el. A vers azonban bátran nevezhetõ a közéleti szerelmi líra szerencsés kísérletének.

Már a költészet más mezejére kalandozik a következõ vers, amelyet Kulinyi Mariska kapott. Íme:

Szólnak a harangok,
Valahol temetnek,
Bizonyosan amaz Azrák
Törzsökéből, kik meghalnak,
Ha egyszer szeretnek.

Szólnak a harangok,
Tán nem is temetnek.
Oh bár lennék amaz Azrák
Törzsökéből, kik nem halnak
Bele, ha szeretnek.

A halál eszméjével való vívódás szörnyû kínja gyönyörûen békül ki egy megható sóhajjal e kis versikében, amelynek írója bizonyosan életerõs férfiú.

Még egy verset közlünk a sok közül. Ezt már férfi kapta, s így hangzik:

Hozzá

Hajad viharzó, sötét hullám,
Szemed sugáros, enyhe éj,
Kicsiny kezed, parányi szácskád,
Dult arcod csupa szenvedély.

Mikor a szinpadon kacérul
Rám nézel, lehajtom fejem,
Rád gondolok én, primadonnám
És gondolatban - vétkezem.

Önöket meg fogja lepni, hogy ezt a levelet Nyárai Antal kapta. Nõi akrobata, vagy ki más írhatja, nem sejtjük. Mi nem csodálkozunk rajta, Nyárai is primadonna.

...És ebben a pillanatban el is égetjük a levelet és poémákat. Sajnáljuk, hogy ennyit is nyilvánosságra hoztunk, mert ebben a pillanatban vallja be interjús munkatársunk, hogy ezek a versek éppen úgy készültek, mint a színházi interjúk szoktak. Egytõl-egyig falzum.

Nyomdai okok miatt mégsem hagyjuk ki a leközölt verseket, inkább felelõsséget vállal érettük:

Nagyváradi Napló 1901. május 26.

Dyb.