6. PÁLMAY: NEBÁNTSVIRÁG

Az a néhány, koránkelésre képes újságíró, aki Somogyi direktor jóvoltából ott lehetett a délelõtti színházi fõpróbán, olyan mesés elragadottsággal zengte egész nap szerte beszá­molóját, amilyen elragadtatásra csak ezek a legtöbbször cinikus, epés, savanyú fiúk képesek, ha tudniillik az elragadtatásra megejtõ nagy-nagy ok van.

Nem - ezek az újságíróemberek jobb ízlésûek ám -, mintsem fölfedezzék az operett királynõjét. De elragadtatásuk mégis érthetõ. Van egy hatalmas úr, ki hatalmasabb a királynõknél és királyoknál: Idõ õfelsége. Ennek a kérlelhetetlen, kegyetlen zsarnoknak csúfos kudarcán újjongtak a mai délelõttnek elragadott koránkelõi. Azon ujjongtak, hogy az operett fölséges királyasszonya diadalmaskodott a csúnya zsarnokon, s Nebántsvirág maradt az idõnek is…

Soha ilyen ünnepi színben a nagyváradi színházat! Telve a legutolsó zugig. Lázas, kíváncsi, de diszkrét zsibongás a függöny fölgördülésig, mely lázasabb, szinte emésztõvé vált, mikor belépegettek a zárda fehér galambocskái… És mikor Õ fölvetette a fátyolt, elhalt a zsibongás, betelt a kíváncsiság, hogy kitörjön a taps, mely soha annyi joggal nem foglalta le a vihar nevét, mint ma este… Õ ez, a régi, az aranyos, a királynõ… Szürke ruhácskájában elõtipegett. Selypítõ beszédével zengedezni kezdett. Édesen, szabados módon bánik a magyar ritmussal, de istenem, annyi évig járta a dicsõség világútját, az õ dicsõségére és a mienkre!… Aztán a pajkossága, isteni leányossága, megejtõ kedvessége!… Mennyi szín, fény, mennyi már elveszettnek hitt poézis, aranyos derûsség!…

És fölismerünk divatos nõcskékre. Ni, ez itt a népszínház legelsõ donnája, ez ismét a másik, ez a múltkori kis vendégszínésznõ… Mind-mind Pálmay-epigon, de mind-mind csak egy halvány sugára, Neki, a napnak.

A második felvonásban ragyogott legjobban. Egy-egy kedves, ismert ötlete fölért sikerrel megjátszott szerepekkel. Rojtos ruhácskájának egy libbenése többet ért az angol operettek legérzékibb táncánál.

Folytonos ováció szállott felé. S õ édesmosolygású, boldog arccal köszöngetett…

Az elõadásra alig ismertünk. Ez a zseniális, csodás asszony fölolvasztotta a mi színházunk ócska ólomkatonáit.

A szereplõk kedvvel, ambícióval játszottak, és nekünk még a rendezés mesterségében is, sok helyütt sejtetni engedték a nagy vendégasszony zsenialitását.

Ma pihen Pálmay Ilka, aki Bródy szerint grófné is, és holnap az örök asszony, a férfiálmok tündérkirálynõje fog imádkozni Vénusz anyjához… Szép Heléna álmodik - nekünk…

Csak a történeti hûség kedvéért még a következõket. A dívát az elõadás után nagy tömeg várta a színház elõtt, s kísérte éljenzések közt - szállodai lakásáig.

Éjfélkor szerenád hangzott föl ablaka elõtt. Dankó Pista társulata lepte meg evvel a kedves figyelmességgel Pálmayt.

Ma este a díva a színházba megy, Székely Irént óhajtja kivált megismerni, akirõl annyi szépet hallott. Viszont a díva elõadás után Dankó Pista nótáit fogja hallgatni a Bazár-kertben, az édes, bûbájos nótákat, amelyeknek olyan édes rögtönzéssel csinált reklámot a tegnapi elõadáson.

Nagyváradi Napló 1901. május 31.