9. VERA HÁZASSÁGA

Odessza - Vera Gelót, ki Deschanel tanár
helyett Zelanine diákkisasszonyt lelõtte,
ma eljegyezte meggyilkolt áldozatának a fivére.

(Egy esti táviratunk)

Clarisse kisasszony, akitõl én ma verset olvastam egy budapesti német lapban, bocsásson meg, hogy igen nevetségesnek mertem egy fél napig tartani s igen-igen naivnak a versét.

Óh, mert mi, skriblerek azon fajtája, mely meg tud szülni egy pár kevésbé ócska gondolatot, mi, ilyen skriblerek - mondom - mindenkit megnevetünk, aki másként formálja a véleményeit, mint mi. Természetes, hogy mi mind Nietzschéért rajongunk. Vagyunk azonkívül über­menschek, rajongunk az überbrettl szóért, mert az übermensch mintájára gebildet. Hiszünk az überfraukban, s lenézzük az egészséges szerelmet… Ilyenek vagyunk mi Clarisse kisasszony. Csodálja-e hát, ha kinevettem asszonyos, fúriáskodóan veszekedõ versét, amelyben elítéli ezt az übereskedõ mániát, de legfõképpen az überfraut, aki banálisnak tart minden régi formát, de egy barna hegedûssel, aki untermann inkább, szívesen megugrik…

Egy kis telegramm változtatott meg engem, Clarisse kisasszony. Egy kis távirat az überszerelemrõl. Igaz hát, csakugyan. Egy ártatlan leány ártatlan vére rácsöppent az ágyra. És az ágyból nászágy lesz. A gyilkos nászágy s a fölszáradt vér véréé, a testvéré…

Mikor azt írták a lapok, hogy Párizsból utána utazott, megirtóztam. De amit most érzek, az több az elmondhatónál, Clarisse kisasszony…

Pfúj überfrau, pfuj übermensch. Megtagadok mindent: nem vagyok nietzscheáner, nincsenek kivételes igazságaim, s szépnek tartom Ruth szerelmét az õ férfiához… Clarisse kisasszony, egy kis távirat jobban kigyógyított a perverzitás szerelmébõl, mint a kegyed tizenhét vagy hány strófás verse…

Nagyváradi Napló 1901. június 4.

a.e.