13. FOLT, AMELY TISZTÍT

- Márkus Emília elsõ estéje -

Pálmay Ilka nekünk idegen markotányosnéja után, melynek minden szavában mégis bennerezeg a jobb otthon édes-fájdalmas dala, a Márkus Emília keleti pompájú, bûbájos színekkel ragyogó Matildéja, mely idegen is és írójától hazug, de a nagyasszony csodás magyar tüzû lelkének lángjában életet kap: olyan bizarr, olyan ritka gyönyörûség, egymás után ilyen kétféle pompájú este, hogy hálásak lehetünk érte Somogyi igazgatónak.

Hogy azonban Pálmay Ilka vendégjátékai kimerítették a közönséget, errõl már senki sem tehet.

Egy gyógyszere lett volna: olyan szerepek eljátszására kérni Márkus Emíliát, amiket a közönség kevésbé unt meg. A bölcsõben, s még sok új darabban olyan csodás sikerei voltak neki, hogy kár volt az öreg spanyol rossz drámájának kopott dikcióit adni keretekül az õ ragyogásának.

Ez magyarázza meg, hogy tegnap este nem telt meg a színház...

...Márkus Emília pedig ragyogott, mint az élõ július delelõ napja. Szebb, mint valaha, s hinnünk kell lázas poéták meséinek, hogy ez az asszony a nõi tökéletesség kikristályozódására van kiválasztva. Megértjük már, hogy külön könyvtár kezd íródni szõke csodahajáról, s õ maga már beszélni sem akar úgy, mint mi többi emberkék, hanem kitalált valami újat, valami elragadóan sajátos muzsikát, beszédet vagy beszédes muzsikát, ami kiváltságos és megejtõ…

Matildéjérõl tudjuk, hogy csodát mívelt, mert szenzációssá tett egy igen-igen rossz darabot. A többit megírták. Azt is, hogy a Márkus Emília mûvészete egy iskoladrámában is meg tudná hódítani a világot.

Lelkes ovációkkal ünnepelte e ritka nagy asszonyt tegnap a nagyváradi közönség. Virágokkal, csokrokkal ékesítette föl körülötte a szürke színpadot, s viharos tapsokkal hívta nagyon sokszor a lámpák elé…

Még a keretekrõl kellene írni. A régi kopottak voltak. Peterdy és Szarvasi váltak még talán ki.

Nagyváradi Napló 1901. június 6.

ae.