17. EGY DOKTORAVATÁS

Szombaton avatták föl a kolozsvári egyetemen
az államtudományok tudorává „summa cum laude”
Hutkay Lipótot, az egri jogakadémiának jeles tanárát.

Ugye érdekes dolog, és mi abban a naiv hitben élünk, hogy csak az új világból lehet különös híreket kapni!…

A jogtanár urat doktorrá avatták, még pedig „summa cum laude”. Jó dolog. Mi?…

Pedig siralmas, pedig szomorú.

Magyarországi kedélyességek között nem utolsó néhány év óta, - hogy fõiskolai katedrát kapnak joggyakornokocskák, fogalmazócskák, olyan emberkék, kik a jogtudománynak még embriói sem, akik a jogi tudomány legelemibb tételeivel sincsenek tisztában.

A vidéki jogakadémiák szállítják e jogásznemzet jogászainak legnagyobb százalékát. Akik ismerik a vidéki jogakadémiák dolgait, megdöbbentõ megfigyelésekrõl adhatnak számot.

Egy-egy akadémián alig van két-három olyan professzor, ki méltó erre a nagy és szép címre. Tudunk jogbölcseleti professzort, ki a bibliából magyarázza a jogot.

Ismerünk egy másikat, akinek valamelyes neve is van, aki azzal kezdi a prelekcióit, hogy õ bizony nem ért ehhez a tárgyhoz, de öt év elõtt reá szakadt, hát cipeli békében. Van jogtörténeti professzor, aki könyvbõl kérdezi ki a hallgatóit.

És tudnánk beszélni még hallatlanabb esetekrõl is.

Mit várjunk ezeknek az úgynevezett professzoroknak a hallgatóitól. Hiszen ha van köztük egy-egy ambiciózusabb, már a második évben érdemesebb lehet a katedrára a tanárjánál.

Hutkay tanár urat hírérõl ismerjük, s nem is reá vonatkoznak a rég elhangozni kívánó panasz idevetett szavai. Az õ vizsgája csak alkalmat adott, hogy erre a divattá vált, végzetes könnyelmûségre felhívjuk az illetékesek figyelmét.

Szomorú, kétségbeejtõ állapot, s igazán ázsiai fokúnak mutatja a magyar tudományosság állapotát, hogy nálunk a nebulók közül választják ki azokat, kik hivatva vannak vezetõket nevelni a társadalomnak.

Nagyváradi Napló 1901. június 12.