27. A MINDENHATÓ FELÜGYELÕ

- Festetich gr. dolgai -

Magyarországon van néhány száz olyan természetû hivatalos állás, amit mind valaki számára kreáltak. Mert Magyarországon vannak emberek, akiket a nevükért vagy a rokonságaikért el kell tartani.

Festetich Andor gr., mikor már sehol sem vált be, szintén ilyen, egyén számára kreált állást kapott. A vidéki színészet felügyelõje lett.

A vidéki színészet nagyon édes-kevéshez jutott fölülrõl. Amivé fejlõdött, a vidék közönségének erejébõl fejlõdött. Fontosságát, nagy szerepét csak legutolsó idõben kezdik felismerni a fentlevõk. Ám mikor mindenki támogatást vár az idõk fordulásától, szegény vidéki színészet felügyelõt kap, pláne Festetich grófot kapja.

Nekünk, nagyváradiaknak, hamarosan volt szerencsénk összetûzni Festetich úrral, akinek eddigi operációi a magyar vidéknek csak azokon a helyein „sikerültek”, ahol hozzászoktak vakon meghajolni minden elõtt, ami „magy. kir.”, vagy „állami” szóval onnan fentrõl jön.

A felügyelõ úr velünk azon kezdte, hogy össze próbált kötni bennünket egy pár negyvened rangú városkával, ahol aztán a nagyváradi színigazgató bõven elkölthette volna azt, amit Nagyváradon bizonyosan meg sem szerzett.

Akkor a nagyváradi sajtó és színügyi bizottság igen a körmére talált koppantani a felügyelõ úrnak. Ám õ megbosszulta magát. Azóta összefabrikálta az erdélyi kerületet, egy idõre eljátszva annak a szép óhajtásnak a megvalósulhatását, hogy megfelelõ állami segítséggel az erdélyi nagyobb helyeken a nagyváradi színtársulat vegye át azt a kulturális és nemzeti missziót, amit a kolozsvári színház betölteni nem tudott.

Miután egy kis körutat tett a felügyelõ úr. Mindenütt terveket szõtt. Szinte édelgett a gondolattól, hogy neki saját tervei vannak, mint a gyermek, mikor maga jön rá valami dolog nevére vagy okára.

Aztán sajtója is van Festetichnek. És nem késlekedik értesíteni a világot, milyen új tervei vannak ismét a színészeti felügyelõnek, aki újabban a levélírásra adta a fejét, s egy-egy hamar publikált levélben közli újabb terveléseit.

Ártatlan passziózás volna mind, csak ne foglalkoznának az õ sajátos terveivel komolyan, s csak ne tervezgetne folyton a rólunk-nélkülünk elve szerint. De az a gondolat, hogy õ terveket tud gyártani, úgy elszédítette már Festetich urat, hogy valóságos messiásnak képzeli magát, aki a vidék boldogítására küldetett el.

Ideje volna már, ha illetékes helyen figyelmeztetnék ezt az urat, aki legutóbb a fiumeieket lepte meg avval, hogy õ is él, nagy állása van, s tervei vannak a fiumei magyar színészettel. Ideje volna már vele megértetni a dolgokat.

Gyarmathy is volt színészeti felügyelõ, de okos ember lévén, megértette, hogy õ ezt a sine cura állást azért kapta, hogy rangja, kenyere meg néha-néha egy pohár pezsgõje is legyen.

Értse meg Festetich úr is, hogy abszolute nincs szükség az õ mûködésére, csak neki van szüksége némi kis megélhetési módokra.

Hordja hát békében a színészeti felügyelõ címet, de ne tervezgessen és ne dolgozzon! Mert ebbõl - meglássa õ s meglássák az illetékesek - komoly baj lesz!…

Nagyváradi Napló 1901. június 21.