31. A HÉTRÕL

Úgy ám, csak akik még Noéval gondolkoznak, hiszik el, hogy van holt szezon is, eseménytelen nyári szak, melyrõl újságíró nagyapáink sikerült vicceket gyártottak a fiumei cápa s társai cég alatt. Dehogyis van. Olyan eszeveszetten lármás a világ, hogy valósággal gonosz irigyen gondo­lunk az elmúlt szép idõkre, mikor így nyáron többnyire pihent a krónikás. Olyan nagyot változott a világ, hogy még a fiumei cápa is rehabilitálódott. Kiderült, hogy ezek a fiumei cápák gyalázatosan hamisítatlan cápák és nem - kacsák. Minthogy hát sok minden kiderül apránként…

*

Kiderült például, hogy a sokat szidott színház mégiscsak maga az élet volt Nagyváradon. Ahogy bezárták, bizony, nagyon elcsendesedtünk.

Az esti korzó népe melankólikusan tekintget a homályba burkolt palota felé, s mind kevésbé sikerült az affektált, kicsinylõ hang:

- Meg sem érzem, hogy hiányzik a színház.

Bizony csak megérezzük. Ha legalább a társulat fele, mondjuk a szebbik, itt maradt volna. De olyan hûtlen gyorsasággal hagytak itt bennünket. Még Székely Irén volt a leghûségesebb, de õ is megy már.

A többiek meg régen nyaralnak valahol messze, szerteszét. A kis Kulinyi Mariska itt van még, de az olyan pártiképes, komoly udvart tart, hogy minden nyári hangulatú gentlemant elriaszt.

A társulat csúnyábbik felébõl - mint megjósoltuk - itt maradt a kedves, szeretetreméltó „öreg” Bognár, s mondják, akik éjszakázni szoktak, hogy olyan víg életet él, mintha szalmaözvegy volna. Itt van még a direktor is. Szegény, õ nyáron is dolgozik, fel s leutazik, szerzõdtet, számol és elõlegeket utalványoz. Diszkrét értesítés szerint itt van a városban, valahol Szarvasi is, de õ nem mutatja magát. Szégyenli, hogy nem idegenben nyaral…

*

Kiderült továbbá, hogy orfeum kéne most a magyarnak, nem kilencvened rangú, kopott cirkusz, nem mûkedvelõ elõadás és nem térzene. De nem is olyan orfeum, mint amilyenre egypárnak, a rendõrség engedélyt adott. No de ilyenek a magyar orfeumok, hát adjõ nemzeti brettli! Ebbõl nem kérünk. Máskor minden nagyváradi férjnek legszebb álma a szalmaözvegység volt. Na hát ilyen orfeumok mellett nem csoda, ha még a szalmaözvegység is veszített kívánatos voltából. Nagyon helyes dolognak tartjuk, hogy magyar szó hangozzék a brettlin is. De mikor a brettli internacionális kedvderítõ hely. Legyen egy pár magyar szám, vagy legyen a program fele magyar, a többi lehet akár kelta-nyelvû is, csak el tudjunk mulatni rajta. Hillinger Miska különben, aki elismert, kiváló orfeum-impresszárió, erõsen fogadkozik, hogy hoz õ most olyan orfeumot, hogy szalmaözvegy lesz még az is, kit becses neje eddig húsz éven keresztül magával cipelt fürdõrõl-fürdõre…

Kiderült még aztán, hogy jó lesz az irodalom hõsei közül kizárni a katonákat. Egy osztrák írót, tartalékos katonaorvost, katonai rangjától fosztotta meg a hadbíróság, mert egy hadnagyocska hõsét közönséges embernek rajzolta.

Írtunk és írtak a dolog moráljáról eleget. Annyi tény, hogy polgármester bácsik mondogatják az õ tósztjaikat a katonaság és polgárság közti „jó viszony”-ra, a korszellem fütyül a tósztokra, s a katonaság minden államban elszigetelõdik teljesen. Gondolkozniok kellene ennek a megváltoztatásán, akiket a dolog érdekel, vagy mulattat.

Maga a konkrét eset pedig tele van sok liternyi humorral. Szegény novellaírók! Utoljára veszély nélkül egyetlen társadalmi osztályból sem választhatják a hõseiket. Hiába, Kiplingnek van a legtöbb esze. Az állatok nem haragusznak meg, ha novellákat írnak róluk.

*

Mennyi minden is derül még ki. Hogy Tisza Kálmán már protektornak is gyenge. Egan kazárbarát, kiderült, hogy Ugronnál, a nagy puccsvezérnél, csak Inger Szolimánnak vannak nagyobb tervezgetései. Kiderült, hogy Rakovszky jó hazafi és sok ilyen váratlan nagy tanulság.

Ha így haladunk, kiderül, hogy Magyarországon képviselõ lesz minden ifjú stréber, radikális-liberális a Széll-kormány, Rakovszky az antiszemitaság ellen küzd, a nagyváradi fõtrafikot nagyváradi kereskedõ kapja, Párizs Magyarországon van, s hogy Bartha Miklós perfekt gentleman.

Mert sok minden kiderült, csak ez a csúnya júniusi idõ tette egész héten az ellenkezõjét.

Nagyváradi Napló 1901. június 23.

Dyb.