39. SZÍNHÁZI ÉLET GYULÁN

- Krecsányiék az új színkörben -

Nagyváradról egy társaság rándult át szombaton Gyula városába, s a társaság egyik tagjának itt gyulai impresszióiról kell számot adnia.

Íme, elárulja mindjárt, hogy e kis beszámoló furcsa lesz nagyon. A gyulai tarka emlékek seregébõl kiválik egy szikár, magas termetû, hosszú, fekete redengós, kedves, öreges, borotváltarcú férfiúnak képe, s a beszámoló írója már sejti, hogy errõl a férfiúról fog és kell neki írni.

A fiumei s trieszti mesés diadalok ragyogása csábított át bennünket. Meg egy kis színházi smokkság is, amitõl a legintelligensebb nagyváradiak sem tudnak szabadulni. A nagy sikerek titkát kifürkészni, és megismerni a magyar színpad egy sereg neves alakját: smokkságnak is megbocsátható.

Hát a nagy sikerek titkát - mint már jó eleve sejdítettük - hamarosan megtaláltuk. Ama fent leírt, redengós férfiú ez a titok, s olyan titok, amit mindenki ismer.

Úgy vélekedtünk, mikor visszafelé hozott bennünket a vonat, hogy ez a redengós férfiú nagyon be találta magát írni a magyar szellem s a magyar mûvészet történetébe. Talán-talán az újabbak között Paulayn kívül senki annyira. A magyar vidék színészeit ez a férfiú emelte, produkálása mértékét is õ. Buda, Temesvár és Pozsony, az õ nagy kulturális és magyar missziójának színhelye. A magyar színházak repertoárja is büszke lehet reá. Ha új játékstílust sziszifuszi munkájában nem is teremthetett, de lelkiismeretesebb, intelligensebb s jobb ízlésû rendezõi talentum nem igen akadt még a magyar vidéken.

- Tele vagyok erkölcsi sikerrel - szólt a mi ditirambusunkra -, de én még mindig olyan maradtam, aki elõtt a lejárt értékû erkölcsi siker a legbecsesebb.

Fiuméban a kiadásai térültek meg, a trieszti fényes napokra meg éppenséggel ráfizetett, mert még a legutolsó kóristájának is nagy, külön napidíjat fizetett.

Gyulára eljött, pedig tudta, hogy biztos anyagi deficit.

De eljött, mert a gyulaiak õt akarták díszes, nagyon szép Erkel-színkörükbe, melynek beosztási tervét is õ csinálta meg. Persze, tessék csak számítani. Krecsányi napi kiadása 350 frt., a színkörben pedig legjobb esetben is 300 frt. a napi bevétel maximuma.

De azért kapnak a gyulaiak olyan fényes elõadásokat, milyenekért sok állandó színház közönsége irigyelheti õket. Csak a levegõ nyári ebben a színkörben. Krecsányi mindig a régi.

Strauss-operettet láttunk, a Denevért. Nem mondjuk, hogy a nagyváradi színház mûvészerõi közül nem különb egyik-másik. De ensemble nincs ilyen több a vidéken. Krecsányi ott „dolgozik” a színpadon, s amit kapunk - mi nézõk -, az igazi elõadás.

A szereplõk közül Anday Blanka lepett meg bennünket Rozalinda szerepében. Öt éve látta e sorok írója.

Már akkor sejtette mindenki benne a leendõ nagyságot. Ma nincs ilyen primadonna a vidéken. A drámai társulat hasonló jelessége: Tóvölgyi Margit. Keszlernek, ennek az intelligens fiatal mûvésznek Ocskayját páratlannak mondják, akik látták, s a darab elõadását is jobbnak a Vígszínházénál.

A gyulaiak pedig - szó sincs róla - lelkes kedvvel járnak a színházba. A színészek azonban kedvetlenek:

- Nincs itt semmi - mondogatták - csak por és jó koszt. Pedig Gyulán mindent elkövetnek, hogy jól érezzék magukat a színészek. Csak tapsolni nem szeretnek. Ezt nem tartják ott elõkelõnek.

Pár hét múlva Hódmezõvásárhelyre megy Krecsányi és társulata.

A beavatottak azt mondják, hogy már legközelebb királyi kitüntetést kap a fiumei és trieszti körút dicsõséges direktora. Bizony a kitüntetésnél valamivel többet is megérdemelne a legérdemesebb direktor: egy kis szubvenció-emelést. Mikor búcsúztunk, azt mondta:

- Szeretnék egy esztendeig legalább az intelligenciájáról híres nagyváradi közönség direktora lenni.

Lehet, hogy nem pusztán udvarias mondás volt. Ám mondjuk, hogy az volt, mert még megharagusznak a temesváriak és budaiak.

Egy év múlva ismét hozzájuk megy Krecsányi. Haza…

Nagyváradi Napló 1901. július 3.

ae.