41. KERESZTEK A KAPUN

Néhányszor [rá]mutattunk már arra, hogy Nagyvárad új fõkapitányának sok új, üdvös reformja közt nem egy olyan van, mely határozottan veszedelmet jelent, s a rendõrség valóságos omnipotenciáját célozza. Ismét van egy adatunk erre. Sokaknak feltûnhetett, hogy némely utca néhány kapuján hatalmas, krétával rajzolt kereszt díszeleg. Az ember azt hinné, hogy vakációzó, pajkos diákok passziója ez. Pedig nem így van. A keresztek rajzolása hivatalos rendõrmunka. A posztokon álló rendõrök figyelmét hívja föl a megkeresztezett kapukra. Laknak pedig a keresztes kapus házakban olyan nõk, kik nem állanak hivatalos rendõri felügyelet alatt, de foglalkozásuk, életmódjuk azt a gyanút táplálja, hogy vidám bölcsességgel élik vagy élhetik világukat. Nem kell, nem is szabad a dolgot bõvebben fejtegetnünk, de akkor már attól kell félnünk, hogy nemsokára megszaporodnak a keresztek, és felügyelet alatt lesz minden nõ, kirõl kávéházakban, vagy másutt pletykázni fognak. Mi értjük a fõkapitány úr üdvös tendenciáját itt is, de nem sejti, micsoda megdöbbentõ beavatkozás ez legegyénibb dolgokba? Mert újra és újra ismételjük, a legüdvösebb célból megcsinált rendszabályok többet rombolhatnak sokszor, mint féltucatnyi, ártó társadalmi bûn s egész sereg szigorúan büntetendõ „kihágási eset”.

Nagyváradi Napló 1901. július 4.