56. EGY KÜLÖNÖS POÉTÁRÓL

Történt egyszer, hogy Bartha Miklós egy gyulai híve, mikor már semmiképpen sem tudta védni a kálvinista jezsuitát, ezt a nyilatkozatot tette nekünk:

- Bartha Miklósnak minden hibája abból fakad, hogy a legnagyobb impresszionisták közül való. Valóságos poéta, ki erõs hangulatai szerint esetleg félóránként változik, s aki hajlik minden szuggesztióra.

Úgy jutott eszünkbe ez a nyilatkozat, hogy olvastuk most Bartha Miklósnak Eötvös Károlyhoz intézett nyílt levelét. Ez a levél hirtelen azt a véleményt szüli meg bennünk, hogy ez az ember csakugyan poéta. Állandóan egzaltált, hóbortos poéta, akinek ez alatt a levél írása alatt is legalább nyolcféle hangulata és hite volt. Kezdi a levelet, mint vak - zsidógyûlölõ. A tizedik sorban már elégiát kezd. Hirtelen a büszkeség õrjöngése fogja el. Azután lecsillapodik, s hideg kezekkel fojtogatja a „kis gnóm” Mezey Ernõt, kinek tíz sor múlva ismét szerelmet vall, s így vágtat végig a papíron a legváltakozóbb hangulatokban. Az ilyen ember csakugyan poéta, de közveszélyesebb a Szentpétervárott letartóztatott Poe Edgárnál, s hozzá nem olyan poéta, akinek legalább a halála után megbocsátanak. Mert Poe Edgár csak poéta akart és tudott lenni. Bartha pedig õrült hangulatai szerint minden. Mikor a legõrültebb a hangulata, akkor pláne becsületbíró is. Különös poéta hát ez a Bartha Miklós. Egyszer ki fog törni rajta egy olyan szent õrület, hogy kényszerzubbonyt kell adni rá.

Nagyváradi Napló 1901. július 19.