74. SZILÁGYI DEZSÕRÕL

Max Harden, a legnagyobb német publicista, Szilágyi Dezsõrõl ír hosszú cikket. Kegyetlen, gyilkosan kegyetlen a Max Harden írása. A magyar viszonyokat szörnyen korruptaknak látja Harden, s azt tartja a Szilágyi Dezsõ nagysága titkának, hogy õ - nem volt becstelen. Szörnyû kritika rólunk, s nagy részében igaztalan. Íme mutatvány a cikkbõl:

Hát akkor honnan a nagy híresség, miért emelik õt fel Árpád fiai napmagasságig, mint a legendák hõsét. Kérdi Harden. Egy ember, akinek soha nem volt önálló gondolata, aki nem hagyott népének még egy kis ösvényt sem, mely azt új célokhoz vezesse? A felelet igen egyszerû, és csak azt lepheti meg, aki nem ismeri a magyar kultúra különös színezetét. Szilágyi Dezsõ magyar politikus volt és becsületes ember. Hat évig volt miniszter, három évig parlamenti elnök, és egyszer sem vásárolták meg, még csak meg sem vesztegették: A pártjabeliek csodával tekintettek fel reá, a különös ábrándozóra s nem kevésbé a többi pártok hívei. Õ volt a l’incorruptible, aki pedig egy Robespierre szerepére tehetséggel sem bírt. Vajon mit akarhatott a politikai pályán, mikor még a húsos fazekak körül sem látta õt senki settenkedni? Az õ életének dicsõsége vakító fénnyel világítja meg mocsárhazájának kultúráját. Szilágyiról, a tucatliberálisról, az alkotmányõrrõl és a papok ellenségérõl hallgathatunk, de meg kell emlékeznünk arról az emberrõl, aki híressé lett, mert nem volt gazember.

Sírja felett saját magát ítélte meg a lovagias Transleithania. Milyen könnyû lett volna a donna Lina férjének (Crispi) a politikai élet, ha bölcsõje véletlenül nem Riberában, hanem Debrecenben ringott volna. Olaszországban még morális kérdésekkel is elõállottak, pedig az õ ideálja az az ország lett volna, ahol megcsodálnak egy minisztert, mert nem tolvaj.

Nem követtünk el kegyetlenséget a cikk fölemlítésével. Tudnunk kell, mint vélekedik rólunk olyan elõkelõ agyvelõ, mint a nagy Max Hardené.

Nagyváradi Napló 1901. szeptember 1.