88. VERESÉG AZ EGÉSZ VONALON

Délutáni órákban írtuk e sorokat. A telefonunk reggel kilenc óra óta lármázik. Távirat jön egyik a másik után. De tíz óra óta a telefon-csengõ mintha lélekharang volna. Váratlan bukások, biztos nagy vereségek tragikus jóslatát zengi.

Közben ijedt hangon kérdezik a telefonból:

- Tenke is elveszett? Belényes is? Még Tisza István is tarthat attól, hogy Ugrán elbukik.

Itt vigyorognak elõttünk a kegyetlen számok, amelyek már szerencsésen alig változhatnak meg legtöbb helyütt, s mi a kétségbeesett kérdezõsködõknek nem válaszolhatunk másként:

- Igen. E pillanatban úgy állanak a dolgok, hogy az élesdin kívül minden szabadelvû kerület elveszett. Margitta még tán megmarad, de Ugra és Magyarcséke megtartásához annak a segítsége kell, akihez Tenczer Pál, a Radocza fõkortese, mint legfõbb korteshez, folyamodott fohászával tegnap.

Nem tagadhatjuk, mi most fájdalmat érzünk. Nehéz ám beletörõdni a keserves valóságba, hogy Bihar vármegyében a szabadelvûség talán nem - de a szabadelvû párt bemondta a csõdöt.

Érezzük a fájdalmat, nem tagadjuk, de érezzük a fájdalom mellett azt a felséges felemelõ érzést is, mely örök emberi. Rokon talán a bosszú érzésével, de intelligensebb, nemesebb: az igazságkapás, az elégtétel érzését.

Mit hirdettünk mi?… Hirdettük, hogy a Széll úr rendszere veszedelmes, pocsolyába vezetõ. Hirdettük, hogy a régi tradicionális szabadelvû lobogót itt Biharban még Széll úr kedvéért sem szabad elejteni.

Soha opportunizmus ilyen kegyetlenül meg nem bosszulta magát.

Tessék vezekelni, akik vezekléssel tartoznak. Van ok a vezeklõ gyászra.

És tessék gondolkozni a szabadelvûség mibenléte és sorsa felett. Tessék tovább is gyáváskodni.

Ma még a nemzeti géniusz talán csak a közjogi sáncokból és önhitünkbõl vert ki bennünket. Ha tovább is jól viseljük magunkat, nemsokára reánk ömlik a reakció minden pocsolyája…

Nem üdvözölnõk Széll Kálmánt?…

Nagyváradi Napló 1901. október 3.