93. A HÉTRÕL

A nagyváradi élet egy kiváló, nagyeszû és nagyszívû alakjával ültem együtt, szörnyû üres, csendes vendéglõ sarkában.

Delila elõadásáról szöktünk meg. Az utolsó napokban elcsigázott, nagy váratlanságoktól megkínzott idegek nem bírták már a pazar élvezetet. Mikor Pataky úr nagy határozottsággal kijelentette, hogy lovagi szavára mondja: a márki meg fog halni - mi távoztunk…

Hogy ott ültünk, s valószínûleg egyforma színekben vonultak el még egyszer elõttünk a közeli napok undokságai, tudja ördög, hogy jutott ez eszembe, pillanatnyi apropója nem volt, hogy kimondtam:

- Úgy kell lenni, hogy örök törvények szerint a siker mindig a középszerûséghez szegõdik. A kiválóságok sikere abnormális, s valahányszor igazi kiváló ember láncolta magához a sikert, ebbõl az erõszakból elõbb-utóbb tragédia lett…

...Komikus a „mondás”-okban utazó ember. Én is az lehettem akkor. De alighanem igazat szóltam…

Az õsz generális szörnyû tragikuma ezt bizonyítja ismét, mert az én mondásom nem egészen eredeti, s nem is új. Szávay Gyula tollát sok sertés gyõzte le. Ábrányi Kornél talán örökre le fog most már mondani a dicsõ nép kegyének kihasználásáról. A napi politika zsámolyszékérõl csak egy kicsit keljünk magasabbra, mindjárt látjuk, hogy a reakció nemcsak vérvádat, butaságot termett, s nem csak mandátumokat koboz el, de csinál korszakokat, mikor a siker még kivételesen sem szegõdik kiválóságokhoz…

*

Arisztokratának lenni szép, arisztokratának lenni jó. Mi újabb emberek, latájnerek, kereskedõk s egyebek, abban a hibában leledzünk, hogy büszkélkedhetünk a magunk kényszerû demokrataságával.

Dehogy is vagyunk mi demokraták. Aki közülünk csak egy csöppet is ambicionálja magának a gondolkodás képességét, igen lenézi titokban a tömeget. Annál jobban lenézi, minél nagyobb tömegekkel van dolga. Én azt hiszem, a választások alatt megnövekedett az arisztokraták tábora. A tömegek domináltak ugyanis. És ujjongunk a Vázsonyi Vilmos dr. diadalának mindnyájan. Itt kiválósághoz szegõdött csakugyan a nép-kegy s a siker. Magunkban azonban úgy gondoljuk, s a vakmerõbb íme, be is vallja: felséges vagy óh nép úgy magadnak, s felséges vagy és eltûrhetõ, ha szerencsés kezek használnak eszközként, de igen boldog óh felséges nép az, aki elõtt egészen közönyös vagy!…

*

Valamelyik szombat alkonyatkor itt a vasárnapi vonal alatt szerelmet vallottunk a színpadi komédiának. Talán nagyon is szertelen, heves volt a vallomásunk, de igaz volt. És ma ismét csak azt mondhatjuk, hogy boldog ember, bölcs ember, aki be tud olvadni a festett világ istenien hazug s istenien igaz világába.

Maguk a hisztriók is érdekes emberek. Többnyire primitívek, s bennük a primitív emberek minden ösztöne s ismertetõje: a kritikátlanság, az önzés, a nagy „ego” s az analizáló képesség teljes hiánya. De, akik érzik az összetett lelkek, éles szemek, örökös kétségek közt vergõdés átkát, irigyelhetik a festett világ embereit, kiknek hitük van.

Nagyváradi Napló 1901. október 6.

Dyb.